nb1.hu

Lett bajnokkal erősített a Kaposvár

Korábban már volt a szezon játékosa is.

ÍME A KAPOSVÁR BEJELENTÉSE:

,,Kétszeres lett bajnok és ugyancsak kétszeres lett kupagyőztes labdarúgóval erősítette meg kertét csapatunk. A védekező középpályásként és belső védőként is bevethető Igors Tarasovs legutóbb a Spartaks Jurmala együttesében futballozott.

Igors Tarasovs Lettország fővárosában, Rigában született 1988-ban, s itt szívta magába a labdarúgás szeretetét. Pályafutását a rigai Skonto csapatában kezdte, majd 2006-ban felnőttek között is bemutatkozhatott, de a több játéklehetőség érdekében hamarosan kölcsönadták az Olimps együtteséhez, amely a Skonto Riga fiókcsapatának számít. Ez idő alatt (2007 és 2008 között) ötven találkozón két gólt szerzett a Virsligában, amely a lett első osztály. 2009-ben tért vissza nevelőegyütteséhez, majd rögtön beverekedte magát a kezdőcsapatba. A következő három évben 84 találkozón lépett pályára, s ezeken tizenegy gólt jegyzett, valamint számos sikert ért el a Skontoval. 2010-ben lett, míg 2011-ben Balti bajnoki címet szerzett, s ebben az évben a szezon játékosává is megválasztották együttesénél. Teljesítményével kivívta azt, hogy a válogatottba is meghívták, hiszen 2010. márciusában Angola ellen játéklehetőséget kapott Lettország felnőtt válogatottjában is (korábban nyolc alakalommal szerepelt az U21-es csapatban), melyben eddig 34 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. 

Élő közvetítés az átigazolásokról – az NB II és az NB III hírei indítják a csütörtököt – NB1.hu

 

A sikeres évek után a belső védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgó több ajánlat között is válogathatott végül az azeri Simurq gárdájánál kötött ki, ahol tizennégy meccsen jutott szóhoz, ezeken pedig háromszor volt eredményes, majd visszatért szülőhazájába, hiszen az egyik legismertebb lett klub, a Ventspilshez szerződött. Itt újra sikeres évek következtek számára, hiszen ismét bajnoki címet ünnepelhetett és kétszer a kupát is elhódította csapatával. 

Igors Tarasovs pályafutása során szerepelt még Fehéroroszországban, Lengyelországban, Törökországban, legutóbb pedig a lett Spartaks Jurmala együttesében futballozott. A lett futballista már elutazott csapatunk törökországi edzőtáborába, ahol teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot a leigazolásáról."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC