Reakció a fanatikusoktól.
Íme a Vidi-ultrák reakciója a névváltozásra:
KÖZLEMÉNY!
Tisztelt Vidi család!
A Videoton FC munkatársai tegnap kézhez kapták az értesítést, hogy 2018. július 1.-től klubunk hivatalos neve MOL-Vidi FC lesz, ma reggel a hivatalos bejelentés is megtörtént.
Elárultak és átvertek minket!
Minket a Vidi család tagjait! Akik ezt a döntést meghozták, vagy csak bármilyen szinten is, de részt vettek benne azok számára ez a család nem jelent, nem jelenthet semmit és biztosan állíthatjuk, hogy soha egyetlen percig, pillanatig nem értettek és nem éreztek meg belőle semmit! Olyan emberek évtizedes, kitartó és állhatatos munkáját döntik romba, akik életműveket alkottak e legendás klubnál. Akik munkásságát és szellemiségét folytatni, tovább építeni lenne kötelességük!
Egy klub eszmeisége három alappilléren nyugszik: a néven, a címerén és a színein. Ezekhez kapcsolható a története, azon emberek munkássága, akik dicsőséget hoztak számára. Ezek közül bármelyiket támadni az a tradíció és végső soron maga a klub megsemmisítése!
A VIDEOTON nevet az első osztályban töltött bajnoki évtől, 1968 óta viseljük büszkén. A ’90-es évek zűrzavaros és anyagi csőddel fenyegető 4 éve (1993-1997) és a 2005-2009 közötti időszak névhasználati jogvitája képezi ez alól a kivételt, amelyek kényszer szülte megoldások miatti névváltoztatásokhoz vezettek. Két év kivételével ezen időszakok alatt szeretett városunk neve alatt és támogatásával működött a klub. A Parmalat név felvétele viszont éppen olyan megbocsáthatatlan zsákutca volt, amelybe a jelenlegi vezetés éppen behajtani készül!
Ez a klub, valamint Székesfehérvár és benne a generációk óta itt élő családok ezer szálon kötődnek az egykori sportélet zászlóshajójául szolgáló Videoton gyáróriáshoz. Szinte nincs is olyan család, akinek valamely hozzátartozója ne dolgozott volna ott! Szinte nincs is olyan sportegyesület, akinek történetében ne szerepelne támogatóként! Ez a név Székesfehérváron jóval túlnőtte eredeti jelentését, többé nem egy név a sok ezer gazdasági vállalkozás megnevezése között, hanem önálló fogalommá, önálló brandé vált, amellyel azonosulni tudunk, ami a városhoz és hozzánk tartozik! Ebben a minőségében többé nem lecserélhető!
Ha a névcsere a tervezett formában megvalósul az nem más, mint ellenséges felvásárlás, szeretett klubunk a VIDEOTON megsemmisítése! Ezért nekünk sem marad más választásunk, mint bojkottálni minden lelátói tevékenységet és megjelenést. Mert másik csapatot mi nem támogathatunk! Örök szerelembe csak egyszer esik az ember…
Őszintén reméljük, hogy ez a döntés megváltoztatható és a szurkolók bevonásával kompromisszum található mindkét fél megelégedésére! Reméljük, mert az ellenkező eset nem szolgálja semelyik fél érdekeit sem.
RBD ’92 Ultras
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)