Lanzafame és a többiek – bőven lesz dolga Urbányinak

Nem csak igazolni kellene Kispesten.

Forrás: Honvéd

"Ami a keretet illeti, bizonyos szempontból késésben vagyunk, igen, de a mostani kényszerszünet akár jól is jöhet, hiszem egy teljesen új helyzet lesz, ebből fakadóan nem biztos, hogy hátrányba kerül, aki nem tervezett, szerintem nagyon sok akciós áru lesz a piacon. Sokkal inkább az lesz döntő, ki tud gyorsan és időben reagálni."

A fenti kijelentés Urbányi Istvántól, a Honvéd új sportigazgatójától származik, aki tegnap délután az M4 Sportnak nyilatkozott.

A műsorvezetővel és a szakértőkkel elhangzott beszélgetés során inkább az érkezőkről esett szó, de nem név, hanem inkább témakör szerint.

Urbányi ugyanis arra utalt, ami a modernizáció velejárója, hogy már nem úgy szerződtetnek játékosokat a klubok, mint régen, hogy egy megfigyelő elmegy megnézni egyszer egy játékost és beajánlja a vezetőségnek. Manapság már hatalmas adatbázisok és töménytelen mennyiségű videofelvétel áll a rendelkezésükre az illetékeseknek.

Ezt úgy kell elképzelni (közérthető magyarázat következik), hogyha egy klub bal oldali védőt keres, aki rengeteget fut fel, jók és pontosak a beadásai, de ha szükséges, belső védőt is tud játszani, akkor megadják a paramétereket a rendszerbe a vezetők, az kidobja a lehetséges variációkat, majd ezután kezdődhet el a személyes feltérképezés. 

És ez a folyamat van, hogy egy évet (vagy még többet is) igénybe vesz, mert nagy a választék és az sem mindegy, mikortól van szükség adott poszton az új játékosra, szabadon igazolható-e vagy nem (és az sem mindegy, hogy a jelenlegi játékos hogyan teljesít, meddig szól a szerződése, meg lehet-e vele állapodni a folytatásról, jön-e érte ajánlat) és az sem, hogy a kiszemeltek hogyan fejlődnek.

Ám a csapat erősítésénél fontos a jelenlegi játékosok helyzete, megtartása is. Márpedig ebben a kategóriában is sok dolga lesz Urbányinak, mert nem egy futballistának jár majd le a szerződése a nyáron Kispesten.

És nem is akárkiknek.

Lefkovics Robi
A kapus nyáron érkezett Izraelből, ám hamar megsérült, a helyettesítésére igazolt Tomás Tujvel meg csapata egyik legjobbja. Ráadásul, ott van még Horváth András is, arról nem beszélve, hogy az akadémián is sok tehetséges kapus van. Lefkovics kispesti helyzetét ezért kicsit neccesnek érezzük, de ez nem azt jelenti, hogy nem maradhat.

Ivan Lovric 
Amit ő tett a Honvédért az elmúlt években, azelőtt minden kalapot meg lehet és kell is lengetni. A hozzáállása, mind az edzésekhez, mind a mérkőzésekhez példaértékű. A felsoroltak miatt megérdemelné, hogy új szerződést kapjon, ám sem a gyorsasága, sem a munkabírása nem lesz már jobb, mert nem fiatal.

George Ikenne-King Patrick
Alapembere volt a bajnokcsapatnak, most az MTK kölcsönjátékosa. A bajnokság végéig szól a megállapodás a felek között, de ha az MTK feljut, akkor más lehet a kék-fehéreknél a helyzete, mert az élvonalban megéri légiósokat alkalmazni. Nem gondoljuk véletlennek, hogy „csak” kölcsönbe került Kispestre. Éppen ezért, az NB II listavezetőjén múlik a leginkább a sorsa.

Kesztyűs Barna
Paksról érkezett kölcsönbe, így a tolnaiakon is múlik a sorsa. Kispesten gyakorlatilag alapember lett, nem is játszott rosszul, emiatt viszont lehet, hogy Osztermájer Gábornak is kellene majd.

Nagy Gergely
A Magyar Futball Akadémia egyik legtutibb növendéke, a Honvéd évek óta egyik legjobb játékosa, aki viszont bármelyik magyar csapatban, de külföldön is bőven megállná a helyét. Ha nem maradna Kispesten, az igen érzékeny veszteség lenne a piros-feketéknek, ám Nagy megérdemelné, hogy szakmailag és anyagilag is még jobb helyre kerüljön.

Tonci Kukoc
Igazi jelensége a magyar labdarúgásnak, fanatizmusa miatt a Honvéd fanatikusainak egyik legnagyobb kedvence. Sok olyan tulajdonsága, képessége van, ami miatt nélkülözhetetlennek tűnik a Kispest-szurkolóknak, ám kívülállóként, racionálisan nézve a dolgokat látni a hiányosságait is. 

Szendrei Norbert
Saját nevelésű, ügyes, technikás játékos. A kezdőcsapatban még nincsen állandó helye, lehet, sokat segítene neki, ha az NB III-as második csapat helyett mondjuk lehúzna egy évet a másodosztályban.

Mayron George
Télen érkezett kölcsönbe, vele sem a Honvéd, sem a magyar bajnokság nem jutott előrébb.

Davide Lanzafeme
Őt nem kell bemutatni senkinek, ám érdemes felidézni a visszatértekor kiadott közlemény egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb mondatát: „a csatár kölcsönbe érkezett a gárdához, amelynek kötelező vásárlási opciója lesz rá az idény végén.”

KORÁBBAN

Honvéd: megvan a szakmai stáb a bajnokság végéig - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink