Kisvárda: eldőlt Supka Attila sorsa

Hivatalos bejelentés.

Forrás: kisvardafc.hu

A Kisvárda közleménye:

"A bajnokság zárása után tárgyalóasztalhoz ült Révész Attila sportigazgató és felnőtt csapatunk vezetőedzője, Supka Attila. A megbeszélések eredményéről – miszerint nem hosszabbítják meg a szakvezető lejáró szerződését – Révész Attila számolt be:

„Leültünk megbeszélni az elmúlt szezon tapasztalatait, amelyek mindkét részről pozitívak voltak. Ez nem is csoda, hiszen a klub történetének legjobb eredményét értük el. Ezek után sokan meglepve kaphatják fel a fejüket, hogy miért nem ér mindez automatikus szerződéshosszabbítást. Nos, tisztáztuk az esetleges jövő évi igényeket és feltételeket, és abban maradtunk, amennyiben Supka Attilának van lehetősége tovább- és feljebb lépnie, akkor azt most ki kell használnia. Ezzel szemben úgy érezzük, klubunk helyzete stabilizálódott, viszont pénzügyi területen a lehetőségeink határán vagyunk, ettől többet nem tudunk a csapatra áldozni. Emiatt és a közép- valamint hosszútávú terveink miatt is nagyobb létszámban szeretnénk a keretben látni a fiatal futballistákat. Ezért úgy ítéltük meg, hogy a fiatal játékosok képzésében jártasabb stábot szeretnénk alkalmazni. Még úgy is, hogy ezzel a lépéssel felvállaljuk annak a kockázatát, hogy az a fajta sikeresség és stabilitás, ami az elmúlt idényben jellemzett bennünket, most csorbát szenved. Ugyanakkor biztos vagyok benne, a Supka Attila által hozott szemléletmód és átadott tudás a jövőben a klub hasznára válik, bebizonyította, nagy tapasztalattal rendelkező szakember, akinek remek érzéke van ahhoz, hogy a kész játékosokból miként lehet csapatot, nagyszerű közösséget összegyúrni. A következő bajnokságban azonban várhatóan nem csak ilyen labdarúgók alkotják majd a keretet, több, az egyéni fejlesztéssel foglalkozó szakemberre lesz szükségünk. Most a megfrissülést választottuk.”

Supka Attila 2020. júliusától volt NB I-es csapatunk vezetőedzője. Munkáját megköszönve kívánunk további pályafutásához sok sikert és jó egészséget!"

KORÁBBAN:

Kisvárda: megy vagy marad Supka Attila? - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink