Juhász Roland tényleg befejezi - videó

Érzelemdús tavaszra számít a védő.

Forrás: molfehervarfc.hu

Sosem kezdődött még ilyen korán a "tavaszi" szezon az NB I-ben, hiszen a hétvégén már bajnoki mérkőzés vár a csapatokra. 

Míg korábban csak januárban indultak edzőtáborozni élvonalbeli együtteseink, addig most a legtöbb gárda már itthon van a külföldi felkészülések után.

A bajnoki második MOL Fehérvár is végzett a külföldi erőgyűjtéssel, Juhász Roland értékelte a régi-új vezetőedző, Joan Carrillo által irányított felkészülést csapata honlapjának:

"Annak ellenére, hogy nem szeretem az edzőtáborokat, ez a két hét most valóban nagyon gyorsan eltelt. Az, hogy mennyire sikerült elvégeznünk azt a munkát, amit szerettünk volna, majd a bajnoki rajt alkalmával kiderül. Összességében azt kijelenthetjük, hogy nagyon sokat dolgoztunk azoknak a hibáknak a kijavításán, melyeket Joan Carrillo szeretett volna kijavítani. Játékosként az a véleményem, hogy jó edzőtáboron vagyunk túl. Nehéz időszak előtt állunk, hiszen a következő hetekben rendkívül fontos meccsek várnak ránk.

A válogatottban 95-ször pályára lépő játékos értékelte a Vidi felkészülési meccseit is:

"Kezdeném azzal, hogy az őszi szezon elején elég sok gólt szereztünk, aztán az év végéhez közeledve egyre kevesebbszer vettük be az ellenfelek kapuját. Az edzőtáborban sokat gyakoroltuk a támadásvezetéseket, azonban a gólok hiányoztak a felkészülési mérkőzéseken. Ettől függetlenül úgy érzem, sikerült támadásban előrébb lépnünk, de még türelmesebbnek kell lennünk, mert sokszor azt érzem, hogy nagyon gyorsan akarjuk befejezni az akcióinkat, emiatt pedig sokszor pontatlanok vagyunk. Remélem, két-három hét múlva arról beszélgethetünk majd, hogy a csapat sok helyzetet dolgoz ki és sok gólt szerez a meccseken."

A fehérváriak csapatkapitánya szót ejtett a gárdához 4 év után visszatérő spanyol edzőről is:

"Carrillo megszállott, most is napi 24 órában foglalkozik a futballal, ennél többet nem lehet. Nyilván az elmúlt öt évben ő is fejlődött, de korábban is az volt a jellemző rá, hogy változatos edzéseket tart, ez most is így van. Ha valamilyen hibát észlel a csapatnál, arra nagyon sok gyakorlatot próbál kidolgozni, hogy minél hatékonyabban sikerüljön kijavítani ezeket. Sokszor külön edzenek a védők és a támadók, ezáltal még jobban be lehet gyakorolni a védekező- és a támadó taktikai elemeket. Nagyon alapos és maximalista edző Joan, a csapattal gyorsan megtalálta a közös hangot." 

A 2016-os sikeres Eb után a válogatottól visszavonult játékosnak ez lesz az utolsó idénye profi játékosként:

"Amikor Miskolcon játszottunk, akkor bizony hatalmába kerített az a furcsa érzés, hogy profi labdarúgóként nagy valószínűséggel többet már nem játszom a DVTK Stadionban, hiszen tavasszal már csak hazai meccsünk lesz a miskolciak ellen. Nagyon sokan kérdezik, hogy biztos, hogy befejezem, és igen, a válaszom az, hogy igen. Ennek ellenére nincs benne az most a fejemben, hogy másképp kéne bármit is csinálnom, ugyanúgy készülök, mintha nyáron tovább folytatnám. Április környékén biztos felerősödnek majd bennem az érzelmek, ha azzal találom szemben magam, hogy az utolsó hónapom, hetem, majd pedig az utolsó meccsem következik. Egyszer minden véget ér, de egyelőre ez most még távolinak tűnik, pedig igazából nagyon közel van. Ahogy a válogatottat sem egyik napról a másikra mondtam le, úgy a nyári befejezést is jól átgondoltam, gyakorlatilag már a tavalyi kupadöntő után megfogalmazódott bennem, hogy akkor az utolsó szezonom következik. Biztos, hogy nagyon fog majd hiányozni a profi futball, ezt most még nem is igazán tudom elképzelni, hogy mennyire. De az élet megy tovább, én pedig ugyanúgy új célokat fogok kitűzni magam elé, ahogy a futballban is tettem egész karrierem során."

Az idei célkitűzés egyértelműen a bajnoki cím a fehérváriak számára, de jelenleg 4 pont a Ferencváros előnye, úgy, hogy egy meccsel kevesebbet is játszottak Lovrencsicsék. 
Nem lesz egyszerű tehát befogni a címvédőt, a Vidi szombaton a Honvédot fogadja Székesfehérvárott, majd a meggyengülni látszó Újpesthez látogatnak Juhászék.

A 21. fordulóban pedig a bajnoki cím szempontjából is döntő ütközet következhet, hiszen ekkor az Üllői úton vendégszerepelnek a fehérváriak.

Juhász Roland fiatalon került az MTK-hoz, itt kezdődött profi pályafutása is, ahol 107 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a kék-fehér színekben és 12-szer volt eredményes.

A 2004-2005-s szezon végén a belga RSC Anderlechthez igazolt, ahol majd nyolc évet húzott le, 4 bajnoki címet, belga kupát és szuperkupát is nyerve csapatával.

2013-ban tért vissza Magyarországra, és igazolt a Videotonba, ahol most 36 évesen fut neki utolsó szezonjának.

Az NB I-ben eddig 284 mérkőzésen 34 találatot szerzett, a magyar válogatottban pedig 95-ször szerepelt és mindjárt az első fellépésén góllal debütált, Japán ellen 2004-ben. Akkor épp a mostani csapattársa, Huszti Szabolcs beadását fejelte a kapuba.

Juhász első gólja a válogatottban:

 

A védő utolsó találata nemzeti színekben:

 

JUHÁSZ ROLAND PÁLYAFUTÁSA

Az nb1.hu Magyar Aranylabda-díjasa 2009

NB I-es mérkőzés/gól: 284/34

Válogatott/gól: 95/6

Légiósélet:

RSC Anderlecht: 2005-2013

Sikerei:

Magyar bajnok: 2002-03, 2014-15, 2017-18
Magyar bajnoki ezüstérmes: 1999-00
Magyar Kupa-győztes: 1999-00
Magyar Szuperkupa-győztes: 2003
Belga bajnok: 2005-06, 2006-07, 2009-10, 2011-12
Belga bajnoki ezüstérmes: 2007-08, 2008-09
Belga Kupa-győztes: 2007-08
Belga Szuperkupa-győztes: 2006, 2007
Trofeo Santiago Bernabéu: döntős, 2006
Az év magyar labdarúgója: 2008, 2009, 2014
 

Legfrissebb híreink