nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

ÍME A KOZÁRMISLENY BEJELENTÉSE:

,,Csapatunk támadója az őszi szezon végén megkeresést kapott az első osztályú Kisvárdától és lehetőséget kapott, hogy próbajátékon is bizonyíthatta tehetségét az NB I-es alakulatnál.

A HR-Rent Kozármisleny izgalmas Magyar Kupa mérkőzést játszott a Kisvárdával, ahol Jelena Richárd nagyszerű szabadrúgásgóllal egyenlített és jó játékával is felhívta magára a figyelmet.

Élő közvetítés az átigazolásokról – Halmosi Novothny, Feczesin és Kaposvár – NB1.hu

 

Támadónk az őszi első 3 fordulóban még nem állt csapatunk rendelkezésére, de ezt követően minden bajnoki és kupamérkőzésen pályára lépett.

14 NB III-as összecsapáson 12 gólt szerzett, ez mellett 2 Magyar Kupa mérkőzésen 3-szor vette be az ellenfelek kapuját.

A fiatal labdarúgó képességei egyértelműen magasabb osztályra hivatottak, így mindenképpen örömteli, hogy segíthettünk abban, hogy magasabb szinten kamatoztathassa tudását!

Nagyon örülök, hogy Mislenybe kerültem nyáron, hiszen ismertem a közeget, tudtam hova jövök, és különösen pozitív volt, hogy nagyon szerettek volna leigazolni. Amellett, hogy jó kiugrási lehetőségnek tartottam, kihívás is volt számomra, hiszen voltak és vannak céljai a csapatnak. Így utólag csak jókat tudok mondani erről a félévről a csapat, a stáb, és a vezetőség szempontjából. Egy kicsit fájó szívvel válok el a csapattól, hiszen szerettem itt lenni. Sok sikert kívánok az egész klubnak, remélem, fogok majd egyszer még Mislenyben focizni! – nyilatkozta a Kisvárda egyiptomi edzőtáborában Jelena Richárd.

Sok sikert kívánunk Ricsinek az új állomáshelyén!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC