Játszott az Arsenal ellen az El-ben, most Kisvárdára igazolhat

A belgrádi sajtó állítja: szerb és lengyel élcsapat helyett választja az NB I-et.

Forrás: Wielka Wisla

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy a Kisvárda csapata komolyan átalakítja keretét a téli átigazolási időszakban. A már megszerzett játékosokon túl a mai napon Dombó Dávid lehetséges érkezéséről adtunk hírt, most pedig a szerb sajtó közölt hírt egy olyan transzferről, amelyben Dajka László csapata játssza a főszerepet.

Felipe utódja - Mezőkövesdről érkezhet kapus Kisvárdára - NB1.hu

 

A 30 éves Slobodan Simovic ugyanis a belgrádi mozzartsport.com értesülései szerint már hétfőn aláírta szerződését Kisvárdán, így csak a hivatalos bejelentés hiányzik. A szerb védekező középpályás játszott már a Slovan Bratislavában vagy épp legutóbb a fehérorosz BATE-ban (amelynek színeiben az Európa-ligában is játszott, például az Arsenal ellen), és az elmúlt hetekben arról is volt szó, hogy a Partizannál vagy a Wisla Krakkónál folytathatja karrierjét.

Élő közvetítés az átigazolásokról - Csákvár: új védő, edzőt jelentenek be Debrecenben - NB1.hu

 

Simovic maga árulta el, hogy a belgrádi élcsapat határozatlansága késztette arra a döntésre, hogy elutasítsa az ajánlatukat, a lengyelekkel szintén nem jött össze a megállapodás, így Magyarországra igazol. Bejelentésére várhatóan a következő napokban már sor kerülhet, és a Fernando Viana, Jelena Richárd, Nemanja Obradovic hármast követően a negyedik (vagy Dombó érkezése végett az ötödik) új játékosa lehet a várdaiaknak. Révész Attila sportigazgató korábbi nyilatkozata értelmében így teljessé válhat a keret - Anderson Pico, Hugo Seco és Felipe távozott. Érdekes kérdés lehet a következő hetekre azonban, hogy mi lesz Gheorghe Grozav sorsa...

FRISSÍTÉS, SZERDA 19.06:

BL-veteránt igazolt a Kisvárda - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink