Hivatalos bejelentés.
Ahogy az nb1.hu-n már korábban jeleztük, Artur Craciun felkeltette a román Viitorul Constanta érdeklődését.
Honvéd: távozhat a válogatott légiós – NB1.hu
A kispestiek bejelentették, hogy a futballistát kölcsönadták. Íme a Honvéd közleménye:
"Artur Craciun a román Viitorul Constantában szerepel tavasszal
Magyar Aranylabda 2020: Gulácsi, Szoboszlai vagy Willi Orbán? – NB1.hu
A nyáron érkezett Artur Craciun a tavaszi szezonban a román első osztályban szereplő Viitorul Constanta kölcsönjátékosa lesz. A 22 esztendős belső védő ősszel két NB I-es, egy Magyar Kupa- és három NB III-as mérkőzésen lépett pályára, emellett lehetőséget kapott a moldovai U21-es, valamint a felnőttválogatottban, s bízunk benne, hogy az előttünk álló fél évben rendszeres játéklehetőséghez is a román bajnokságban nyolcadik együttes színeiben."
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)