Honvéd: eldőlt Horváth Ferenc sorsa

Hivatalos bejelentés.

Forrás: honvedfc.hu

ÍME, A HONVÉD HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,A következő szezonban is Horváth Ferenc irányítja a Budapest Honvédot

Február 15-én lett a Budapest Honvéd vezetőedzője Horváth Ferenc, aki a 11., kieső helyen vette át az együttest, majd 11 fordulóval később, egy körrel a szezon vége előtt biztossá vált: a szakvezető irányítása mellett a kispesti együttes megőrizte első osztályú tagságát.

„Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz a kiesés elleni harc, de még annál is nehezebb lett, mint amire számítottam – jegyezte meg Horváth Ferenc. – Nagyon sok olyan játékosunk van, aki még nem volt ilyen helyzetben és reméljük, nem is lesz többet, mindenkinek fontos volt megértenie, hogy itt baj lehet a végén. Emellett pedig óriási nyomás volt rajtunk, hiszen a Honvéd eddig csak egyszer esett ki az NB I-ből, nem szerettem volna, ha az én nevemhez fűződik az újabb búcsú.”

Horváth Ferencnek tehát személy szerint is fontos volt a bennmaradás, sokat nyomhat a latba, hogy Kispesten sikerrel járt.

„A kiesés elleni küzdelem egészen más dolgokat kíván meg egy edzőtől, teljesen más szabályok mentén kell vezetni egy ilyen együttest, mint egy olyat, ami a közép-, vagy az élmezőnyben szerepel, ez egy külön játék” – tekintett vissza Horváth Ferenc a lassan magunk mögött hagyott időszakra. Miután az első célt teljesítette a csapat, jöhet a következő, hiszen a Honvédot továbbra is a 48. születésnapját csütörtökön ünneplő szakember irányítja majd.

„A következő szezonban is Horváth Ferenc marad a Budapest Honvéd FC vezetőedzője. Feri nehéz helyzetben vette át az együttest, de teljesítette, amit vállalt: bent tartotta a csapatot az NB I-ben! Nem volt könnyű, csakúgy mint az egész szezonunk. A jelenlegi legfontosabb célt elértük és végre nyáron elindulhat egy olyan szezon, amit ugyanazzal az edzővel kezdünk, mint akivel befejeztük az előzőt. Értékelni fogjuk az elmúlt időszakot, ennek megfelelően lesznek változások a játékoskeretben is” – mondta Kun Gábor ügyvezető.

„Egyelőre le kell ülepednie az egész dolognak, át kell gondolni, hogy a játékosok közül ki az, aki a speciális helyzet miatt teljesített gyengébben, vagy ki az, aki azért, mert nem ütötte meg a mércét – tette hozzá Horváth Ferenc, aki hozzátette, nagyon jól érzi magát Kispesten. – Értékelni kell ezt az időszakot, hogy még véletlenül se történhessen meg még egyszer az, amit most átéltünk. Mindig is azt gondoltam, hogy az embernek szüksége van a gyökereire, főleg nekem, aki elég sokat utazott életében és elég sok helyen megfordult. Úgy érzem, hogy jó helyen vagyok, meg tudok tenni mindent azért, hogy ez a klub sikeres legyen. Ésszel és szívvel is.”

FRISSÍTÉS: 22.02

ZTE: Waltner Róbert sorsa is eldőlt - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink