Hol játszik a Kaposvár, kik alkotják majd a játékoskeretét?

A sikeredző meglátásai.

A Kaposvár újoncként vágott neki az NB II-nek, ennek ellenére a Rákóczi nagy meglepetésre a második helyen végzett, így a következő szezonban már az OTP Bank Ligában szerepelhet. A Somogy megyei klubnál többször azt hangoztatták, hogy a fő céljuk a biztos bennmaradás, bár Waltner Róbert vezetőedző bevallotta, ezzel kicsit altatni szerették volna az ellenfeleket is. Waltner a Magyar Nemzetnek például arról is beszélt, hogy az NB I-es csapatokkal vívott felkészülési mérkőzéseken több pozitívumot látott, ami erősítette az osztályváltás reményét.
 
"A bennmaradás emlegetése csak kifelé szólt, el akartam altatni a vetélytársakat. Voltak álmaim, játszottunk első osztályú csapatokkal edzőmeccseket, és azok tapasztalatai alapján úgy láttam, elérhető meglepő eredmény is, a realitás és a lehetetlen között nem áthidalhatatlan a távolság. A játékosoknak sohasem beszéltem feljutásról, csak meglepetésről, valamint arról, hogy csak magunkra figyeljünk, dolgozzunk keményen és fegyelmezetten kizárólag a következő meccsre össz­pontosítva, és a végén meglátjuk, ezzel mire jutunk" - fogalmazott Waltner.
 

null

null

A Kaposvárnál az egyik legnagyobb kérdőjel a pályahelyzet. A Rákóczi stadionjában nincs pályafűtés, nem megfelelő az eredményjelző, a beléptetési- és a kamerarendszer. Az újonc a licenckérelmében Paksot jelölte meg hazai pályaként, ennek ellenére a vezetőség bízik benne, hogy elkerülhetik az albérletet. Az elöljárók például abban is reménykedhetnek, hogy az MLSZ-től halasztást kapnak. 
 
Waltner Róbertet a játékoskeretben történő változásokról is megkérdezték. Óriási jövés-menés nem lesz a Rákóczinál, ahol külföldiek sem lepik majd el az öltözőt. 
 
"Abból kell főznöm, amim van, kesergéssel tapodtat sem lennék előrébb. Tizenegy kimondottan fiatal játékosom van, köztük tinédzserek is, akik még az NB II-re sincsenek készen, még sokat kell fejlődniük, de most mindannyian megmutathatják magukat az élvonalban, ez remek kiugrási lehetőség nekik. Ha lesz pénz erősítésre, akkor nőnek az esélyeink a bennmaradásra, de ha nem, akkor is mindent megteszünk érte. Egy biztos: nem csak kirándulni megyünk az NB I-be" - nyilatkozta Waltner.
 

Legfrissebb híreink