nb1.hu

Hibátlan Puskás Akadémia, főpróbát tartott a Vidi is

Jövő héten a nemzetközi kupában bizonyíthatnak.

A Puskás Akadémia a Spartak Trnava elleni meccsel zárta a felkészülési időszakot. Íme a felcsútiak beszámolója a találkozóról:

"Negyedórát kellett várni arra, hogy a nagyszombatiak elleni utolsó felkészülési mérkőzésen megszerezzük a vezetést. Ekkor egy előreívelt labdára Nagy Zsolt startolt rá, s mivel Dominik Takác kapus igencsak elnézte a labda ívét, "Joe" el is csípte a bőrt, majd a közben odaérő kapust kicselezve a hálóba gurított (1–0). Az első negyedóra számunkra kedvezőtlen fordulata volt, hogy Spandler Csaba alaposan „belenézett” egy lövésbe, így le kellett cserélni az ezúttal védekező középpályásként szereplő szőke bekket – Artem Favorov állt a helyére.

A 32. percben a vendégek kerültek ziccerbe, ekkor Deutsch László passzát fülelte le Saymon Cabral, aki egyből megtalálta Ján Vlaskót, szerencsére volt játékosunk tizenegy méterről a felső léc fölé lőtt. Nem úgy három perccel később Jakub Plsek! Az ezúttal is középcsatárt játszó cseh labdarúgónak Deutsch fejelt le egy Yoell van Nieff által felívelt labdát, a „Kuba” becenévre hallgató fiatalember pedig közelről nem hibázott (2–0).

A második félidő elején a szünetben csereként beállt Kiss Tamás tűnt el a vendégek tizenhatosán belül, ám nem kaptunk tizenegyest, a túloldalon pedig Vlasko két szabadrúgását is védenie kellett Tóth Balázsnak. Az 58. percben többször is megcéloztuk a kaput, ám a védőknek mindannyiszor sikerült blokkolniuk. Kisvártatva Tóthnak kellett látványos vetődéssel megkaparintania egy ígéretes indítást, majd a 62. minutumban tizenegyest kaptak a vendégek, kapusunk azonban a szinte lehetetlen helyzetben is túljárt Vlasko eszén.

A 73. percben Van Nieff vette célba a látogatók kapuját, lövésében volt is erő rendesen, de a labda végül elsuhant a jobb alsó sarok mellett. Hét perccel később egy jobb oldali Puskás-szöglet után Artem Favorov fejelhetett a hosszú saroknál, ám az ívelt bólintás a felső lécről pattant a kapu fölé. Kisvártatva Kiss Tamás egy kontratámadásnál száguldott végig a labdával jobb oldalon, majd lőtt – lapos löketét hatástalanította a szlovákiaiak kapusa. Maradt tehát a 2–0, a felkészülési időszakot négy meccsből négy győzelemmel, kapott gól nélkül hozta le együttesünk."

Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Puskás Akadémia FC–Spartak Trnava 2–0 (2–0)
Felcsút, Pancho Aréna.
Gól:
Nagy Zs. (15.), Plsek (35.)
PAFC: Tóth B. – Szolnoki, J. Nunes, Stronati, Deutsch L. – Baluta, Spandler, Van Nieff – Slagveer, Plsek, Nagy Zs. Csereként pályára lépett: Favorov, Kiss T., Komáromi, Weslen Jr., Corbu, Major G.
Trnava: Takác – Kostrna, Kósa, Twardzik, Bukata – Szavvidisz – Gric, Mikovic – Vlasko – Cabral, Bamidele. Csereként pályára lépett: Anthony, Trajkovski, Procházka, Iván, Curma, Kolesár.

A MOL Fehérvár a horvát Eszékkel találkozott csütörtökön. A fehérváriak közleménye a meccsről:

"Óriási eső áztatta Muraszentmártont már órákkal az NK Osijek – MOL Fehérvár FC edzőmérkőzés előtt, ám mire Torghelle Sándor és a születésnapos Juhász Roland irányításával bemelegíteni indultak a mezőnyjátékosok, az égiek elzárták a csapokat és ideális futballidőben kezdődött a mérkőzés, a körülményekhez képest még a pálya talaját is igyekeztek helyreállítani a helyi pályamunkások.

Szabics Imre az eszékiek ellen a Kovácsik – Kojnok, Lüftner, Stopira, Funsho – Alef, Houri – Petrjak, Kovács I., Dárdai – Zivzivadze tizenegynek szavazott bizalmat.

A találkozó jó iramú mezőnyjátékkal kezdődött, majd a negyedik percben, az első szögletünk után a tizenhatoson belül maradó Stopira fejelt kapura egy jobb oldali beadást, de az előző félévet Diósgyőrben töltő Malenica némi üggyel-bajjal hárított. A következő negyedórában néhány kisebb lehetőséget jegyezhettünk fel, például Funsho távoli lövését, vagy Dárdai beadását a bal oldalról, amely bár jó ívben szállt be, de sajnos nem érkezett rá senki. A 22. percben Kovács István passzát Dárdai lőtte kapura éles szögből, Malenica kapujából kitörve védett szögletre. Félóra játék után a korábbi Puskás Akadémia csatár, Mance került lövőhelyzetbe a kaputól 12 méterre, de a labda elakadt Stopirában és egy tócsában, majd egy perccel később a volt diósgyőri Grgic lőtt közelről Kovácsik kapuja mellé. Öt perccel az első játékrész vége előtt Petrjak beadására Dárdai érkezett a hosszún üresen, de néhány centivel lemaradt a labdáról.

A szünetben Szabics Imre és Nenad Bjelica sem változtatott, a második félidő pedig egy szép támadással és a végén egy Dárdai lövéssel kezdődött, ám középpályásunk nem talált kaput. Az 50. percben újabb ígéretes akció végén Funsho igyekezett Dárdaihoz centerezni, de egy becsúszó horvát hátvéd szögletre mentett. Az 52. percben megszerezte a vezetést az NK Osijek – egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Grzan centerezett középre, majd a tizenhatoson belül érkező Bockaj futtából, nagy erővel a hálóba vágta a labdát (1-0).

A gól után tíz perccel Zivzivadze fordult le szépen őrzőjéről, de 18 méteres lapos lövését hárítani tudta Malenica. Két perccel később ismét a horvát kapus volt munkában, először Dárdai távoli bombáját tenyerelt ki, majd Houri szögletét követően Stopira fejesét tolta szögletre bravúrral. A 65. percben már ő is tehetetlen volt, ekkor Houri újabb sarokrúgását Zivzivadze csúsztatta a gólvonal mögé az ötösről (1-1).

Az egyenlítő gólunknál már Tamás Olivér és Kovács Dániel is pályán voltak, akik Kovács Istvánt és Kovácsik Ádámot váltották. 

Negyedórával a mérkőzés vége előtt egy jobb oldali beadásra a csereként érkező Topcagic érkezett a röviden, de közelről Kovács kapuja mellé lőtt. A 82. percben Houri remek labdájával Funsho tört kapura, 12 méterről leadott lapos lövését bravúrral védte az eszéki cserekapus, Sajko, a kipattanót megint Funsho vállalta el, ezúttal fölé ment a labda. Öt perccel a lefújás előtt Houri kínálta meg 23 méterről a 17 esztendős hálóőrt, de Sajko ismét a helyén volt és szögletre mentett. A hajrában Kovács Dánielre volt szükség a gólvonalunk előtt, de Bohar erős próbálkozásánál helyén volt kapusunk.

A lefújás előtt más említésre méltó esemény már nem történt, így döntetlennel zártuk a felkészülést. Július 8-án, csütörtökön 20:00 órakor a MOL Aréna Sóstóban már tétmérkőzésen szurkolhattok a Vidinek az Ararat Yerevan ellen. "

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK OSIJEK (horvát)–MOL FEHÉRVÁR FC 1–1 (0–0)
Muraszentmárton
FEHÉRVÁR:
Kovácsik (Kovács D., 57.) – Kojnok, Lüftner, Stopira, Funsho – Alef, Houri – Petrjak (Evandro, 90+1.), Kovács I. (Tamás O., 57.), Dárdai P. (Tóth T. V., 90+1.) – Zivzivadze (Bourard, 90+1.). Vezetőedző: Szabics Imre
Gólszerző: Bockaj (52.), ill. Zivzivadze (65.)

FRISSÍTÉS:

21.35:

Edzőmeccs: butaságot követett el a Vidi – Szabics reakciója – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC