Szókimondó interjú Révész Attila sportigazgatóval, aki szerint nemcsak drága magyarokkal lehet sikereket elérni az NB I-ben.
A Kisvárda már zsinórban ötödik éve oszlopos tagja a 12 csapatos NB I-nek, és annak ellenére javulást mutat évről évre, hogy a kiesés elkerüléséért rendre öldöklő küzdelem zajlik a 3-12. helyezettek között. A kelet-magyarországi, mindössze 16 ezres lélekszámú város futballcsapatánál valamit nagyon jól csinálnak, hiszen a nagymúltú klubokhoz képest az egészen alacsony költségvetés ellenére Kisvárdán már szó sincs kiesésről, a legutóbbi szezonban ezüstérmes volt, ment egy kört a Konferencia-ligában, majd a norvég Molde ellen egy hazai győzelemmel búcsúzott. Jelenleg harmadik a bajnokságban a Kisvárda úgy, hogy az utolsó két őszi meccsét simán elveszítette, és mínusz kettes a gólkülönbsége, amely javítása kötelező feladat, máskülönben edzőváltás következhet – derült ki a Révész Attila sportigazgatóval készített interjúnkból, aki a Premier League-menedzserek lendületével és aprólékosságával mindenre és mindenkire odafigyel a csapatnál, ahol csak az edzők élete nem leányálom, mindenki másé igen.
Kilencedik, nyolcadik, ötödik és második – ezek a Kisvárda legutóbbi helyezései, miközben jelenleg is dobogós az NB I-ben. Hogyan tudott évről évre előrelépni a csapat úgy, hogy a költségvetése feltehetően az alsó harmadban található?
1,173 milliárd forint volt tavaly a költségvetésünk, ezzel biztos, hogy az utolsó három-négy csapat között vagyunk. Egy kisebb klubot könnyebb adminisztratív szempontból irányítani, mint mondjuk egy Ferencvárost. Az elvárások is másak, mint egy nagyobb klubnál. Aki itt dolgozik, sokkal nyugodtabban teheti azt, persze az edzők élete azért nem leányálom, de a többieké igen. Az első bennmaradásunk óta teljesen tudatos, hosszú távú megállapodások születtek, nemcsak a klub támogatóival, hanem a játékosokkal is. Ezek után a stabilitást felváltotta a középtávú tervek kivitelezése. Amikor feljutottunk az NB II-ből, még nem volt nagy csábereje a klubnak, úgy tekintett minden ide igazoló játékos a Kisvárdára, mint egy feljutó, de a másodosztályba vélhetően azonnal visszacsúszó gárdára, ezért nagyon kevesen mertek azonnal igent mondani, így nehéz volt a megfelelő játékosok megtalálása.
Később könnyebb volt meggyőzni a kiszemelteket?
Látható volt, hogy a klubnál minden rendben van, ezért olyan játékosok irányába tudtunk elmozdulni, akik letették a későbbi sikereink alapjait. Az első időszakban olyan idősebb labdarúgók jöttek a klubhoz, akik máshol már kevésbé voltak fontosak, nekünk viszont sokat segítettek, ráadásul a tapasztalatuk és az ismertségük révén jó hírünket tudták kelteni szerte az országban. A következő években, ahogyan megtapasztaltuk az NB I erősségét, egyre merészebb terveink lettek, jobb és jobb játékosokat igazoltunk. De a célunk nemcsak az eredményesség volt, hanem az is, hogy a játékosok hosszú távon velünk tervezzenek. Később pedig már értékesítéseket is szép számmal folytattunk, de ebben is sokat fejlődtünk, ma már jóval nagyobb értékű transzfereink vannak, mint az első időszakban. Ahogy jöttek az eredmények, úgy javultak a lehetőségeink, és ez az oka a folyamatos fejlődésnek.
Mennyi munka van abban, ahogyan felkutatják, majd szerződtetik a klub számára legmegfelelőbb játékosokat? Hiszen úgy tűnik, ebben nagyon eredményes munkát végeznek a csapatnál.
A szakmai területet nagyon szigorúan szabályozzuk. A játékosok egy adott játékrendszerbe érkeznek, és a klubfilozófiánk alapján illesztjük be őket a szisztémánkba. A futballisták kiválasztása az én területem, és akik ebben segítenek – játékosmegfigyelők, edzőkollégák -, tudják, milyen elveket vallok. A külföldi kapcsolati tőkém elég szélesre nőtt, és a játékosügynökök, klubok ajánlásai – földrajzi értelemben is – elég széles területről futottak be hozzánk. Az idő előrehaladtával lefektettem az alapelveket, amelyek a játékosok életkorára, a fizikai, szakmai, mentális felkészültségére vonatkozott, a kollégák pedig már csak olyan játékosokat ajánlottak, akik megfeleltek a kritériumoknak. Közben pedig elkezdtünk a piacra is dolgozni, így ma már nemcsak az eredményesség, de az értékesíthetőség is fontos szempont a kiválasztásnál.
Milyen változást hozhat, ha az akadémián már olyan játékosok is futballoznak majd, akiket be lehet építeni a felnőttcsapatba?
Még mindig van két-három év hátrányunk a többiekkel szemben, de azt már látjuk, hogy az akadémiai munkánk kimagasló, rengeteg játékosban megvan a potenciál. A legjobbak hamarosan el fogják érni az NB I-es szintet, sőt, vannak, akik magasabb szintre is el fognak jutni – de ez már a hosszú távú terv része. Azt szeretnénk, hogy az akadémiából kikerülő játékosok nálunk mutatkozzanak be először, és Kisvárdáról tudjanak majd továbblépni.
Korábban arról lehetett olvasni, hogy Szentes Lázár vezetésével portugál minta alapján zajlik Kisvárdán az utánpótlásképzés. Ez mit jelent pontosan?
A portugál edzésmódszer és filozófia know-how-ját egyaránt szerettük volna idehozni, ugyanis az akadémia szakmai munkáját irányító Lázár sokáig Portugáliában dolgozott. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a felnőttcsapat is ezt az irányvonalat kövesse, azért is hoztuk ide Joao Janeirót, akit – nagyon ritka módon – kivásároltak a szerződéséből. Ez is jó visszaigazolása volt a tudatos munkánknak. De nemcsak a portugál stílust követjük figyelemmel, hiszen mindenhonnan lehet tanulni. Túrákra járunk, jelenleg a spanyol edzésmódszerekből igyekszünk minél többet elsajátítani. De a legfontosabb, hogy egy olyan magyar klubot alkossunk, amely meg tudja célozni a nemzetközi szintet.
Korábban azt mondta, akár egy lifestyle coach is segíthetné a csapatát, mire gondolt pontosan? Milyen viszonyban vannak a játékosai a kisvárdai élettel?
A játékosaink stabilizálták a helyzetüket Kisvárdán, ismerik az itteni elvárásokat és szokásokat. Ezzel a futballon túli területtel hála Istennek keveset kell már foglalkozni. Amikor újak jönnek, már könnyebb dolga van a stábnak, mert a csapat rendbe teszi őket, a közösség formálja a játékosokat, ezért is fontos, hogy a csapatnak legyen egy állandó magja. Egy olyan erős mag, amely hatást tud gyakorolni a beérkező játékosokra, formálni tudja őket. A napi rutin, a napi munkavégzés, a közös étkezések, az utazások során olyan értékeket kapnak a beérkező játékosok, hogy a sok csapatnál jelenlévő lifestyle coachra nincsen szükségünk, hiszen ezt a munkát a közösség elvégzi. Ha valaki mégis félrelépne, azt kívülről figyelem, és akkor természetesen közbelépek.
El tudná képzelni, hogy Kisvárdán olyan történjen, mint ami a szerb csapatnál a focivébén, ahol állítólag két futballista másik két játékostárs feleségével, illetve barátnőjével került intim közelségbe?
A mostani csapatomnál kevésbé tudnám elképzelni, nagyon jó a közösség, mindenki jóban van a másikkal, a családok is összejárnak, és nagyon tisztelik egymást. Arra figyelek, hogy a nációk ne tudjanak eluralkodni, nem lehet, hogy egy régióból túlzottan sok játékos kerüljön ide, és adott esetben hatalomra kerüljenek. Ez túlzott óvatosságot is eredményez, ezért nem fordulhatna nálunk ilyen elő. Ennek ellenére természetesen nálunk a férfiak azok férfiak.
Tudott-e mosolygni azon, amikor a soknemzetiségű kezdőcsapata miatt korábban a Kisvárdát világválogatottnak becézték?
A kezdeti időszakban az újdonság erejével hatott, de az igazunkat alátámasztotta, hogy ezen az úton is lehet sikereket elérni. De az is kiderült, hogy egy ilyen kis klub csak ezen az úton lehet sikeres. Több olyan nagycsapat van, amely megmutatta, hogy nagyon drága magyar játékosokkal is el lehet indulni a bajnokságban, de az a fajta tudatosság, ami nálunk jellemző, nehezen véghez vihető. A világ jelenlegi futballja nem azt a trendet mutatja (hogy csak hazai nemzetiségű játékosokkal lehet sikereket elérni – a szerk.), nyilván van kivétel, mint például az Athletic Bilbao, amelyben csak baszkok szerepelnek, de a világ futballja nem ebbe az irányba tart. És aki kimarad, az egy idő után lemarad.
Csank János az NB1.hu-nak azt mondta a 12 csapatos bajnokságról, "ha valaki kétszer kikap, rögtön kiesésre áll, így nem lehet szakmázni, az eredményesség sok esetben mázli kérdése, kapkodás van, rengeteg az edzőváltás”. A sűrű mezőnyt látva talán az is előfordulhat, hogy egy évben majd a Kisvárda is közel kerül a kieséshez. Ha ne adj’ isten NB II-be kerülne a csapat, az mennyire borítaná fel a hosszú távú terveket?
A mostani helyzetünk alapján azt mondom, hogy nem borítaná fel a terveket, hiszen ugyanúgy meglenne az újjáépülés időszaka. Az alapot az akadémiánkból néhány éven belül meg fogjuk tudni teremteni, és onnantól kezdve ez a felépülés sokkal könnyebb lesz. De ahogyan Csank Jani is említette, akivel teljesen egyetértek, ez a szakmaiság, a tervszerű tudatosság nagyon sok csapatnál nem lehet meg. Ha a kiesés fenyegeti az együtteseket, sok esetben ad hoc jelleggel, pánikszerűen változtatnak a játékoskereten, vagy távolítják el az edzőt. De az, hogy 12 azonos erősségű csapatnál még fiatalítani és magyarosítani is kell – ami egyébként sehol a világon nem jellemző -, még nagyobb nyomást helyez a vezetőkre és az edzőkre, és valóban, így tudatos építkezésről, fejlesztésről egyáltalán nem beszélhetünk.
Korábban azt mondta, az egészsége érdekében egyet hátralép. De aztán mégis előrelépett. Az életminőségén sikerült javítania, vagy a csapat lett rosszabb?
Mindkettő igaz. Amikor ezt mondtam, olyan sok feladatom volt már, hogy nem lehetett kezelni. Akkor következett egy szünet, de látszott, hogy a klub, vagy nevezzük akár nagyvállalatnak, nem tudja átvészelni azt a vezetői hiányt, amit okoztam a távozásommal. Ugyanis nem alakítottam ki magam alatt a megfelelő vezetői irányítást, de most éppen ez történik. Egyéb területeken sikerült a feladataimból leadnom, így most úgy érzem, megvan az az optimális egyensúly, ami lehetőséget biztosít arra, hogy minden jól menjen, de közben a kontrollt fenn tudjam tartani.
Akár hobbira is jut ideje, vagy csak a labdarúgásról szól az élete?
Utóbbit a család nem engedi meg, a kérésükre sok mindenen változtattam, de hobbi és kikapcsolódás nélkül nem megy. Ha elmegyek egy külföldi országba – mostanában sokat járok például Spanyolországba – klubokat, akadémiákat látogatni, meccseket nézni, az számomra kikapcsolódás, és elviszem a feleségemet is, hogy ne egyedül utazzak, pedig korábban ez nem így volt. Néha eljárok még vadászni, nagyon szeretem a síelést – ezekre is szakítok időt a közeljövőben is.
Jó szó a sportigazgató arra a posztra, amelyet ön visel? Mert úgy tűnik, mintha inkább olyan munkát végezne, mint a Premier League menedzserei.
Magyarországon és máshol is akkor működnek jól a dolgok, ha szűk az irányítási kör. Hiába áll rendelkezésre rengeteg pénz, mint legutóbb a Manchester Unitednél, vagy más klubnál is, ahol tanácsok, igazgatóságok vannak, ha nincsen olyan CEO (vezérigazgató – a szerk.), aki közvetlenül a szakmai irányításért felelősséggel tartozna, akkor az eredmények elmaradnak. Angliában kifejezetten egy edző kezében összpontosul a szakmai munka. Olyan kluboknál, mint a korábbi, Roman Abramovics-féle Chelsea, a jelenlegi PSG, vagy korábban a George Hemingway irányította Honvéd, kemény kézzel, de kis stábbal, szűk körben vezették a klubot, és eredményesebbek tudtak lenni. Köszönhetően a gyorsabb információáramlásnak, a szűkebb felelősségi területeknek, mint ahogy nálunk sincsen megannyi igazgatósági ülés, nincsen minden egyes ügy problémájának megannyi tárgyalása, hanem azonnali döntéshelyzetben azonnali döntés születik.
November 13-án egy 4-1-es fehérvári vereséggel ért véget a Kisvárda számára a világbajnokság előtti NB I-es szezon. Örült annak, hogy pihenő következett, vagy jobb lett volna, ha folytatódik a bajnokság, hogy azonnal ki lehessen köszörülni a csorbát?
A hátunk közepére nem kívántuk már az utolsó két mérkőzést. A vérvételek és egyéb vizsgálatok kimutatták, hogy komoly fáradtság volt tapasztalható a csapatnál, ez pedig borzasztó nagy kockázatot jelent a fizikai állapotukra. Több olyan játékosunk sem tudott maximális intenzitással játszani, akik pedig korábban meghatározóak voltak, ezért is pihentettük sok kerettagot a Zalaegerszeg ellen a vége előtt két körrel (a ZTE 3-0-ra nyert Kisvárdán – a szerk.). A rövid nyári pihenő hatást gyakorolt a csapatokra, főleg azokra, amelyeknek a keretük nem teszi lehetővé két azonos sor felállítását. A mi játékosaink – hál’ istennek – a válogatottakba is meghívót kaptak, és amikor onnan visszatértek, folyamatosan azzal foglalkoztunk, hogy az erőnlétüket ismét optimálissá tegyük. A sérüléstől való félelmeink miatt sok cserét alkalmaztunk. Amikor Fehérváron szerepeltünk, és 4-1-re kikaptunk, a játékkal nem volt gond, mentünk előre, de a korábban megszokott dinamika már hiányzott. Ezután még sokan elmentek a válogatotthoz, és amire számítottunk, az bekövetkezett, a sérülésük miatt sajnos többen még most sem tudnak velünk edzeni. Ezt nem tudtuk kezelni, nyilván nagyobb büdzsével megoldható lenne, de ez egy természetes folyamat, ami minden klubnál előfordul ilyen terhelésnél, hiszen a játékosok is emberek.
Megvan-e már a pontos terv arra, hogy január végén, a Paks ellen ismét a régi Kisvárdát láthassák a szurkolók?
Stabil keretünk van, és szerencsére a jó szereplésünk miatt egyre több játékosunk iránt érdeklődnek. Biztosan fogunk most eladni játékosokat, és a helyükre újakat fogunk venni, az pedig időbe telik, amíg az utóbbiak beépülnek. De nem lesz nagy változás, a célunk pedig valamelyik európai kupainduló hely elérése. Ezért olyan kerettel kell rendelkeznünk tavasszal, hogy egy esetleges kupaindulás esetén is kész csapatunk legyen. És ahogyan most nyáron sikeresek tudtunk lenni Európában, jövőre is szeretnénk azok lenni.
Mennyire zavarja a mínusz kettes gólkülönbség, ami annak tudható be, hogy a győzelmek egy-kétgólosok, a vereségek azonban néha nagyobb különbségűek voltak?
Természetesen nem tetszik. Sokkal bátrabban játszottunk, de közben hézagossá vált a védelmünk, amire a szakmai stáb nem reagált megfelelően. Ennek az elhárítását korábban megbeszéltük, de a fegyelmezettség és a munkamorál tekintetében sem történt meg az a változás, amit kértem. Amennyiben ez a későbbiekben sem változik, akkor a teljes szakmai stábot le kell cserélni.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
