nb1.hu

Gólparádét rendezett a Vidi, a Gyirmót is örülhetett

Külföldi ellenfelet győzött le az újonc.

MOL Fehérvár-Kazincbarcika 7-0 (4-0)

A bajnoki rajtra készülő MOL Fehérvár kiütéses győzelmet aratott a Kazincbarcika ellen. A Vidi 7-0-s sikere során többek között Nikolics Nemanja és Nego is betalált, utóbbi háromszor is bevette az NB III-as rivális kapuját.

A gólok története a molfehervarfc.hu élő közvetítése alapján:

8.p.: "Nego szép csel után lőtt 16 méterről kapura, Fila vetődött ugyan, de csak belepiszkálni tudott a labdába, amely a vendégek kapujában kötött ki." 1-0!

22.p.: "Nikolics pörgette nagyon szépen Nego elé a labdát, aki közelről okosan gurított a kivetődő kapus mellett a hálóba." 2-0!

26.p.: "Ötödik szögletünkből gól született, a kapu elé ívelt labdát Musliu fejelte 6 méterről a kapuba." 3-0!

41.p.: "Heister adott a bal szélről szép labdát Nikolicsnak, aki kapura fordult és 9 méterről nem hibázott" 4-0!

54.p.: "A Kazincbarcika végezhetett el szögletet, a labdát azonban mi szereztük meg, Dárdai robogott el a bal szélen a játékszerrel, majd önzetlenül középre adta azt, amely az akcióval felfutó Kovácsot találta meg, aki tolt egyet rajta, majd 7 méterről a kapuba helyezett." 5-0!

82.p.: "Kovács adott kötényt ellenfelének, a labdával Heister lódult meg, majd szépen középre adott, Zivzivadze pedig 5 méterről nem hibázott." 6-0!

87.p.: "Szép támadás végén Nego elé került a labda, aki 13 méterről, laposan a kapu közepébe vágta azt." 7-0!

A MOL Fehérvár beszámolója a meccsről:

"Péntek délután az NB III-as Kolorcity Kazincbarcika ellen játszottunk felkészülési mérkőzést. Szabics Imre vezetőedző a következő kezdőt küldte pályára: Kovácsik – Fiola, Musliu, Rus, Stopira – Dárdai, Nego, Alef, Heister – Nikolics, Petrjak.

Az első percben Kristófi indult meg a bal oldalon, majd jobbal eltekerte a labdát keresztben a kapu előtt. A válaszra nem kellett sokáig várni, Dárdai jobb oldali, lapos centerezését Nikolics lőtte kevéssel a kapu mellé közelről. A 8. percben megszereztük a vezetést, Nego egy csel után, ballal lőtt a bal alsóba 17 méterről (1-0). 

A 13. percben Fiola passza után Nikolics próbálkozott, de elakadt a labda egy védőben, majd Fila kivetődve mentett Petrjak elől. Egy perccel később Heister lövése felpattant, Musliu fejelt kapura, Fila könnyedén fogta a próbálkozást. A 17. percben Stopira éles beadását a kapu torkából rúgta ki egy kazincbarcikai védő. Három perc múlva Dárdai tekert ballal a jobb felső mellé 18 méterről. A 21. percben Nego duplázta meg saját és a csapat góljainak számát, egy kényszerítő után nagyon higgadtan passzolt Fila mellett a hálóba 4 méterről (2-0).

A 26. percben Petrjak szögletét Musliu csúsztatta a bal alsóba, amivel már 3-0 volt az állás. A 34. percben újabb gólt szerezhettünk volna, előbb Nikolics ziccerét hárította a vendégek kapusa, majd Petrjak lőtt 5 méterről, kapásból fölé. A 41. percben már összejött a gól csapatkapitányunknak: Dárdai tette ki a labdát balra Heisternek, aki laposan középre adott, Niko átvette a játékszert, majd fordulásból a hálóba lőtt (4-0).

A félidőt egy Nikolics-kapufa zárta, támadónk 20-22 méterről tekert a lécre egy szabadrúgást. 

A szünbetben Kovácsik, Stopira és Petrjak helyett Kovács D., Kovács I. és Zivzivadze álltak be. Jól kezdtük a második 45 percet, Zivzivadze helyzetét még brabúrral védte a sárga-kékek hálóőre, de Kovács I. lövésénél már tehetetlen volt az 54. percben: egy vendég-szöglet után Dárdai robogott el a bal szélen, majd középre adott, a labda az akcióval felfutó Kokót találta meg, aki tolt egyet rajta és 7 méterről a hálóba helyezett (5-0).

A 82. percben Zivzivadze is betalált: Kovács indította Heistert, aki centerezett balról, Budu átvette a labdát, majd fordulásból, ballal a kapuba bombázott 8 méterről (6-0).

5 perccel később Nego 14 méterről megszerezte harmadik találatát, miután Budu labdáját Szendrei pörgette válogatott játékosunk elé (7-0).

Több helyzet már nem adódott a találkozón, 7-0-ra nyertünk a Kazincbarcika ellen."

Mol Fehérvár FC–Kazincbarcika SC 7–0 (4–0)
Fehérvár:
Kovácsik (Kovács D. – a szünetben) – Stopira (Zivzivadze – a szünetben), Rus, Musliu, Fiola – Heister, Alef (Szendrei 62.), Nego, Dárdai (Tamás 62.) – Petrjak (Kovács I. – a szünetben), Nikolics (Szabó L., 72.). Vezetőedző: Szabics Imre
Gólszerzők: Nego (8., 22.), Musliu (26.), Nikolics (41.), Kovács I. (54.), Zivzivadze (82.)

Al-Fateh SC-Gyirmót 1-3 (1-1)

A Gyirmót a szaúd-arábiai élvonalban szereplő Al-Fateh SC csapatával találkozott pénteken. Csertői Aurél csapata a 35. percben szerezte meg a vezetést Varga góljával. A szünet előtt egy gyirmóti hibát használt ki az Al-Fateh, ezzel egalizált. A második félidőben Herjeczki egy 20 méterről leadott bombája babrált ki az Al-Fateh kapusával. A 71. percben ismét Herjeczki veszélyeztetett, de lövését most védte a kapuvédő, ám a kipattanót Csonka gurította be. 

Gyirmót–el-Fateh (szaúdi) 3–1 (1–1)
Gyirmót:
Hársfalvi – Major, Ene, Széles, Zeke – Nagy P., Vass Á., Hajdú – Hasani F, Varga B., Medgyes Z. Vezetőedző: Csertői Aurél
A Gyirmót gólszerzői: Varga B. (35.), Herjeczki (65.), Csonka (71.)   

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC