nb1.hu

FTC: eldőlt Tokmac sorsa

Hivatalos bejelentés.

A Ferencvárosi Torna Club kedden szerződést hosszabbított a négyszeres magyar bajnok, kupagyőztes norvég válogatott támadóval, Tokmac Nguennel!

AZ FTC A KÖVETKEZŐ BEJELENTÉST TETTE:

A 28 éves támadó a 2021/22-es idényben minden sorozatot figyelembe véve 43 mérkőzésen lépett pályára (NB I: 28, BL-selejtező: 6, UEFA Európa Liga: 6, MOL Magyar Kupa: 3), melyeken összesen 12 gólt és 10 gólpasszt jegyzett.

Íme, a norvég gólgyáros, Tokmac Nguen

Tokmac Chol Nguen 1993. október 20-án a kenyai Kakumában született, majd ötéves korától kezdődően Norvégiában élt. Itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, a Drammen FK együttesénél nevelkedett, majd tehetségére végül a kétszeres norvég bajnok és ötszörös Norvég Kupa-győztes Strömsgodsetnél figyeltek fel. Itt töltött időszaka alatt kétszer kölcsönadták, előbb a Baerum SK-hoz, majd a Mjöndalenhez, de anyaegyesületével 2013-ban így is bajnoki címet ünnepelhetett.

A szurkolóink által csak Tokinak becézett villámgyors támadó 2019 februárjában tette át a székhelyét Budapestre. A FradiMédiának adott első interjújában elmondta, hogy egyszerű döntést kellett meghoznia, amikor klubunk megkereste. Akkor azt is hozzátette, hogy előbb a bajnoki cím lebeg a szeme előtt, majd ezután szeretne a Bajnokok Ligájában is szerepelni.

A kívánságai meghallgattattak, hiszen a bajnoki cím rögtön összejött, és bár a BL-re még várnia kellett, de a 2019/20-as szezonban a Fradival megmutatta, hogy mire képes a nemzetközi porondon. Egy évvel később azonban már semmi sem állt ő és csapata útjába, hiszen a Djurgardenen, a Celticen, a Dinamo Zagreben és a Moldén keresztül egyenes út vezetett a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. Ráadásul ezeken a találkozókon főszerep hárult a gólerős támadóra. Alighanem mindenkinek élénken él még az emlékezetében a csodálatos elfutás, majd ahogy Barkas lábai között a kapuba lőtt a Celtic Parkban, továbblőve ezzel a Fradit.
A Bajnokok Ligájában aztán olyan csapatok jöttek szembe, mint a Dinamo Kijev, a Cristiano Ronaldóval felálló Juventus, valamint az akkor még Lionel Messit is soraiban tudó FC Barcelona.

Az utóbbi elleni Camp Nouban lejátszott első összecsapáson már rögtön a 10. percben bombagólt lőtt, igaz, ezt les miatt érvénytelenítették, de kétség sem férhet hozzá, hogy szemkápráztató találat volt. Amit azonban nem tudnak elvenni tőle, az a Dinamo Kijevnek lőtt kapufás találata, mely után a csapat mínusz kettőről is képes volt visszajönni, és pontot szerezni a Bajnokok Ligája főtábláján.
A BL-szereplés után a szezon végén a csapat sorozatban harmadszor, összességében pedig 32. alkalommal lett aranyérmes az OTP Bank Ligában, így ismét a Bajnokok Ligája-selejtezőjében volt érdekelt. Tokmac jó szokásához hűen ezúttal is fontos gólokkal segítette a Fradit, ugyanis betalált a Prishtina elleni hazai és a Zalgiris elleni idegenbeli mérkőzésen is. Egészen a BL-playoff köréig meneteltünk, ahol a Young Boys ugyan jobbnak bizonyult, de így is bejutottunk az UEFA Európa Liga csoportkörébe.

Az UEL-ben ezúttal a már jól ismert skót Celtic, a spanyol Real Betis és a német Bayer Leverkusen volt az ellenfél. Tokmac mind a hat mérkőzésen ott volt a csapatban, és a németek elleni első csoportmeccsen rögtön egy gólpasszt jegyzett.

A bajnokságban Tokmac 28 mérkőzésen kilencszer volt eredményes. A 33. bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú gólt szerzett a Kisvárda ellen, valamint az Újpest elleni hazai derbin is, melyen bebiztosítottuk sorozatban negyedik bajnoki aranyérmünket.

Minden sorozatot figyelembe véve Tokmac Nguen mostanáig 147 mérkőzésen húzta magára az FTC zöld-fehér szerelését, ezeken pedig 43-szor volt eredményes, de 26 gólpassz is szerepel a neve mellett.

FRISSÍTÉS:

SZERDA, 9.54:

Tokmac nyilatkozott a szerződéshosszabbítás után, részleteket itt

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC