nb1.hu

Fradi: profi szerződést kaptak a fiatalok

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A FERENCVÁROS HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,A 16 éves Mergl Szabolcs Tamás és a 17 éves Gera Zalán is aláírta első profi szerződését a Fradinál.

Komoly mérföldkőhöz érkezett két fiatal labdarúgónk karrierje, hiszen megkapták életük első profi szerződését. A 2004-es születésű kapus, Mergl Szabolcs Tamás 2011-ben lett igazolt labdarúgó Budafokon, majd 2015-től a Budapest Honvéd MFA-ban játszott. A 16 éves hálóőr 2018 augusztusában vált egyesületünk játékosává. Szabolcs az elmúlt két évben összesen 49 alkalommal lépett pályára korosztályos csapatainkban. Az idei szezonban főleg az U17-es gárdánkban játszik, de két alkalommal már az NB III-ban is pályára lépett. 

– Kiskorom óta az volt a célom, hogy egy nap profi szerződést írhassak alá egy csapatnál és most ez az álmom a Ferencvárossal beteljesült. Innen kell tovább építkeznem és képeznem magamat, kettőzött erővel fogok küzdeni a további céljaim elérése érdekében – nyilatkozta az aláírást követően Mergl Szabolcs Tamás.

A nála egy évvel idősebb támadó, Gera Zalán 2017-ben csatlakozott klubunkhoz, amelynek utánpótláscsapataiban 2017 és 2019 között 60 mérkőzést játszott és ezeken 38 gólt szerzett. Zalán a tavalyi évet a Budapest Honvéd MFA-nál töltötte, idén nyáron csatlakozott ismét csapatunkhoz. A mostani szezonban eddig 12 mérkőzésen lépett pályára az NB III-ban, ezeken öt gólt lőtt, emellett további két alkalommal az U19-ben is szerepelt, ahol egyszer volt eredményes.

– Nagyon örülök, hogy aláírhattam életem első profi szerződését, ráadásul éppen egy ilyen komoly múlttal rendelkező klubnál, mint amilyen a Ferencváros. Nagy megtiszteltetés ehhez az egyesülethez tartozni – mondta Gera Zalán."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC