nb1.hu

Fradi-Kisvárda: a videóbíró is főszereplő volt a szép jubileumon

Marco Rossi is a helyszínen tekintette meg a bajnokit.

FTC-Kisvárda 1-2 (0-0)

Melyik edzőnek sikerül jobban a debütálása az NB I-ben? Ezt a kérdést is feltehettük a meccs előtt, hiszen Peter Stöger és Joao Janeiro is első alkalommal tehette le a névjegyét a magyar élvonalban. Janeirónak abból a szempontból nem lehet idegen a honi közeg, hogy korábban az NB II-es Szegedet irányította. A két szakember NB I-es bemutatkozását a helyszínen tekintette meg Marco Rossi szövetségi kapitány is.

Stöger a meccs előtt arról beszélt, hogy a Fradi önbizalmat meríthet abból, hogy a BL-selejtezőben már két kört is sikerrel vett. A Kisvárda történetében fontos mérföldkő volt ez a találkozó, hiszen 100. alkalommal szerepelhetett az első osztályban. Később kiderült, hogy a jubileum győzelemmel párosul. 

Stöger Rebrov nyomdokaiba lépne, Huszti ünneprontó lenne – NB1.hu

 

Már a meccs elején próbálta magához ragadni a kezdeményezést a házigazda, aktívabban futballozott, de az első félidőben a legnagyobb hárítást Bogdán Ádámnak kellett bemutatnia. A 27. percben Navrátil kb. 12 méterről adott le egy lövést, a labda a kapu bal oldalába tartott, de Bogdán nagy védéssel mentette meg a csapatát a góltól. A szünetig sem sorjáztak a nagyobbnál nagyobb lehetőségek, így a 0-0-s eredmény reális volt az első félidőben.

A második játékrészre kettős cserével próbálta felrázni Stöger a csapatát: Zachariassen és Uzuni is beállt, így már ők is a pályán láthatták Leoni szépségdíjas találatát. A brazil játékos az NB I-ben második gólját szerezte, ezt megelőzően a Paks kapuját vette be. A folytatásban ismét többet birtokolta a labdát az FTC, de azt lehetett érezni, hogy a hazaiakból hiányzott az átütőerő. Aztán a 64. percben még nehezebb helyzetbe sodródott az FTC, hiszen egy labdaszerzés után Navrátil duplázta meg a várdai fórt. 

Akcióból nem sikerült gólt szerezni az FTC-nek, de Ryan Mmaee kiharcolt egy tizenegyest (amihez kellett a VAR is), és a sértett higgadtan értékesítette a lehetőségét. Egyébként a technológia a Paks-Mezőkövesd meccsen debütált a magyar pontvadászatban pénteken:

Paks-Mezőkövesd: drámai meccsen debütált a VAR – NB1.hu

 

Azt kijelenthetjük, hogy ettől jóval több kell a Fraditól a Slavia elleni BL-selejtező során. Ezzel szemben a Kisvárda bravúros győzelmet aratott, amelyből nagy lendületet meríthet a folytatásra. A bevezetőben feltett kérdésünkre pedig az a válasz, hogy Janeiro emlékezhet majd vissza jobb szívvel az NB I-es bemutatkozására.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: LEONI

Olyan gólt szerzett a Kisvárda brazil játékosa, amely bármelyik európai topligában is megállná a helyét, ezért is esett a választásunk Leonira. A góllal pedig megágyazott a vendégek sikerének, amiért szintén főszereplőnek nevezhető.  

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A MEGADOTT TIZENEGYES

Ebben a szezonban már az NB I-ben is használják a videóbírót. A VAR ezen a találkozón is főszerepbe került, ugyanis Ryan Mmaee Kravcsenko szorításában földre került, és a jelenetet visszanézve fújta be a tizenegyest Káprály Mihály. Az biztos, hogy ezzel a technológiával lehet csökkenteni a vitatott esetek számát. 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

48. perc: A második félidő elején jött a hidegzuhany a Fradinak! Ötvös perdítette a labdát Leonihoz, a Kisvárda brazil légiósa bal külsővel, csodálatos mozdulattal tekert Dibusz kapujának bal oldalába kb. 12 méterről. 0-1!

64. perc: Megduplázta az előnyét a Kisvárda, ezzel még egy lépést tett a bravúr felé. Melnik vette el a labdát Loncartól, ezt követően Ötvös passzolt Navrátilhoz, aki az ötös környékéről jobbal a bal alsóba lőtt. 0-2!

79. perc: Ryan Mmaee került a földre a kisvárdai tizenhatoson belül, a játékvezető a visszajátszás megtekintése után tizenegyest adott a Fradinak. A labda mögé a sértett állt, aki jobbal a jobb alsóba küldte a labdát. 1-2!

A KÖVETKEZŐ FELADAT: 

A Ferencváros szerdán a BL-selejtezőben a Slaviát fogadja szerda este 20 órától. A Kisvárda a második fordulóban a Gyirmótot látja vendégül, a bajnoki péntek este 20 órakor kezdődik. 

JEGYZŐKÖNYV

Ferencváros-Kisvárda Master Good 1-2 (0-0)
Groupama Aréna, 6139 néző, v.:
Káprály
gólszerzők: R. Mmaee (79., 11-esből), illetve Leoni (46.), Navratil (62.)
sárga lap: Zubkov (20.), Mak (42.), Boli (87.), illetve Bumba (32.), Kravcsenko (79.), Melnyik (93.)
Ferencváros: Bogdán – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Csontos – Vécsei, Laidouni (Loncar, 62.) – Zubkov (R. Mmaee, 70.), Nguen (Zachariassen, a szünetben), Mak (Uzuni, a szünetben) – Boli
Kisvárda Master Good: Dombó – Hej, Kravcsenko, Herdi (Cirkovic, 51.), Leoni – Melnyik, Slimovic – Mesanovic (Nagy M., 80.), Ötvös (Camaj, 70.), Navratil (Asani, 70.) – Bumba

A tabella a linkre kattintva érhető el.  

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC