nb1.hu

Feczkó szerint az összehangolás a legfontosabb – reakció

Külön kitért a fiatalokra is.

Mint ismert, a DVTK legyőzte a mai napon a ciprusi ellenfelét. Sok játékos lehetőséget kapott, sorcserét is végrehajtott Feczkó Tamás. A DVTK vezetőedzője így értékelt a meccs után:

Győzelemmel indított a DVTK – NB1.hu

 

,,Kiváló minőségű edzőpályán játszottunk. Nagyon fontos, hogy azok a csapatrészek, ahová új emberek érkeztek, mérkőzésen is össze tudjanak hangolódni. 
Az első félidőben nagyon pontatlanok voltunk a támadó harmadban, amikor a védelem mögé kerültünk. Legalább 4-5 lehetőségből nagyobb helyzetet is ki lehetett volna alakítani, vagy akár gólt szerezni. Annak viszont nagyon örülök, hogy a második félidőben a fiataljaink megmutatták, hogy lehet rájuk számítani, és olyan teljesítményt nyújtottak, ami elgondolkoztat a jövővel kapcsolatban.
A legtöbb energiát a négy védő és a két védekező középpályás játékának az összehangolására fektettük eddig, ami nagyon jól működött mindkét félidőben. A labdaszerzések utáni támadásvezetéseknek viszont nem volt meg a kellő ritmusa, de ezt még csak egy edzésen gyakoroltuk, legközelebb ez is jobban megy majd."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC