nb1.hu

Eszméletlen Mezőkövesd: Pintér Attila és a könyvolvasók

Nem szeretne szívinfarktust kapni!

Amikor Pintér Attilát kinevezték a Mezőkövesd vezetőedzőjének, a matyóföldi gárdának csak 8 pontja volt, és bizony nagyon sokan attól féltették, hogy ki fog esni az élvonalból.

Aztán érkezett a kispadra Pintér, aki az egyik legfelkészültebb, legjobb magyar edző még mindig (és ez nagyon sokáig így is fog maradni), aki azonnal gatyába rázta a maga alatt lévő társaságot. Ez olyannyira jól sikerült a szakembernek, hogy a Mezőkövesd már 12 mérkőzés óta veretlen, ami egészen egyedülálló, dicséretes, elismerésre méltó teljesítmény.

Sikeres menetelésének köszönhetően a Kövesd jelenleg az 5. helyet foglalja el a táblázaton, és a harmadik MOL Fehérvár FC mögött csak 5 pontos hátrányban van. Arról nem beszélve, hogy a Magyar Kupában bejutott a legjobb 8 közé, kedden kora este Újpesten játszik majd.

Viszont az is fontos, hogy a bajnokságban csak 9 ponttal, azaz három győzelemmel előzi meg a jobbik kieső helyen lévő Budafokot, ami jelzi, hogy mennyire sűrű a mezőny, ezért is hatalmas szó, hogy 12 mérkőzés óta nem kapott ki a Mezőkövesd.

Pintér Attila, a Paks ellen elért 2-2 után viszont elárulta, hogy nem a múlttal foglalkozik:

„Soha nem foglalkoztam a veretlenségi klubrekordokkal, meccsről meccsre készülünk. A múlt majd megmarad a gyerekeimnek vagy azoknak, akik könyvet olvasnak, én a jövőnek élek, azon dolgozom, hogyan lehet ezt szebbé tenni.”

Pintér, mivel mindig győzni akar, heves vérmérsékletű (milyen legyen egy edző, ha nem győzni akaró? – a szerk.), ezért sárga lapot is kapott Tolnában. Erről ezt mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón:

„A sárga lapomról annyit, hogy mind a két csapat nyerni akart, felfokozott volt a hangulat. A játékvezetőknek tizedmásodpercek alatt kell döntést hozniuk, aztán kiderül, hogy jól döntöttek-e vagy sem. Nehéz a feladatuk nekik és nekünk is. Mindenki azért dolgozik, hogy a magyar labdarúgás minél jobb legyen, ehhez partnernek kell lennünk. Nekem senkivel nincs semmi bajom, egyszerűen ilyen a vérmérsékletem, és remélem, nem fogok szívinfarktust kapni.”

Pintér Attila kinevezése a Mezőkövesd élére, akárcsak a korábbi állomáshelyein, nagyon jó döntésnek bizonyult.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC