nb1.hu

Elküldte edzőjét a MOL Fehérvár FC!

Hivatalos bejelentés.

Íme, A MOL FEHÉRVÁR FC KÖZLEMÉNYE:

„A MOL Fehérvár FC a mai napon szerződést bontott Marko Nikolics vezetőedzővel. Köszönjük a klubért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!”

Mint ismeretes, a Vidi a legutóbbi fordulóban 3-1-re kapott ki hazai pályán a Puskás Akadémiától, így a hátránya a tabellán 3 pontra nőtt az eddig 1 mérkőzéssel kevesebbet játszott Ferencvárossal szemben. 

AZ MTI JELENTÉSE:
A klub honlapján megjelent szűkszavú közleményben megköszönik a 40 éves szakember munkáját, és sok sikert kívánnak neki a folytatáshoz. Nikolic 2017 júniusa óta irányította a fehérváriakat, akikkel 2018-ban bajnoki címet nyert, utána pedig Európa-liga-csoportkörbe vezette az együttest. Szerződését tavaly nyáron 2020 nyaráig hosszabbították meg. Az utódjáról egyelőre nem közölt információt a klub.

A Fehérvár, amely utóbbi hét bajnoki összecsapásából csak kettőt nyert meg, szombaton hazai pályán 3-1-re kikapott a Puskás Akadémiától, így jelenleg harmadik helyen áll az OTP Bank Ligában. Az együttes hátránya három pont a címvédő és listavezető Ferencvároshoz képest úgy, hogy a fővárosiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

EDDIGI EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I-BEN

2019. szeptember 3./4. – Diósgyőr: Fernando Fernández helyett Feczkó Tamás
2019. október 8./16. – Kisvárda: Miriuta László helyett Kocsis János, Dajka László
2019. november 3. – Paks: Szivics Tomiszlav helyett – döntés később
2019. november 25. – Fehérvár: Marko Nikolic helyett – döntés később

FRISSÍTÉS, 13.17: Vidi: Nikolics utódja(i), Nikolics visszatérése. Szurkolói reakciók az edzőváltásról. Részletek a linkre kattintva érhetőek el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC