nb1.hu

Elkezdte a DVTK – hamarosan csatlakoznak az újak is

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A DVTK BEJELENTÉSE:

"A DVTK Medical Centerben kezdődött az új idény
Hétfő reggel megkezdődött a DVTK labdarúgói számára a 2020/2021-es idény. Hétfőtől szerdáig a klub saját egészségügyi központjában, a tavaly ősszel átadott DVTK Medical Centerben kis csoportokban vesznek részt orvosi vizsgálaton és fizikai állapotfelmérésen (izomerő mérés, spiroergometriai terheléses élettani vizsgálat) a DVTK első csapatának játékosai.

A keret teljes egészében 16-án, csütörtökön találkozik először, az első edzésen a két új igazolás, Hegedűs János és Gheorghe Grozav is részt vesz.

A folytatásban a DVTK három felkészülési mérkőzést játszik a bajnoki rajt előtt. Először a kassaiakkal, majd az újpestiekkel találkozik Feczkó Tamás csapata, majd augusztus 8-án tart főpróbát. Ezen a napon már fordulót rendeznek az NB II.-ben és az NB III.-ban is, és a környező országok bajnokságai is elindultak (Szlovákia, Szerbia), vagy éppen befejeződtek (Románia), ezért csak magyar élvonalbeli ellenfél jöhet szóba. A DVTK több klubbal is felvette a kapcsolatot, és majd a bajnoki sorsolás ismeretében dől el, melyik ellen lép pályára az utolsó felkészülési mérkőzésen.

A DVTK programja
2020. július 13-15., hétfő-szerda (DVTK Medical)

orvosi vizsgálatok és fizikai állapotfelmérés

2020. július 16., csütörtök (DVTK Edzőközpont)
első pályaedzés

2020. július 25., szombat  (DVTK Stadion)
17:00 DVTK – FC Košice (Szlovákia, 2. osztály)

2020. augusztus 1., szombat (a helyszín és a kezdési időpont később kerül meghatározásra)
DVTK – Újpest

2020. augusztus 8., szombat (a helyszín és a kezdési időpont később kerül meghatározásra)
DVTK – magyar első osztályú csapat

2020. augusztus 15., szombat
Az OTP Bank Liga 1. fordulója

FRISSÍTÉS: 13.44

A Mezőkövesd korábbi gólvágója a DVTK harmadik igazolása – NB1.hu

 

 

KORÁBBAN

A Loki légiósa a DVTK-ban folytatja? – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC