Elbúcsúzott az NB I egyik legnagyobb tehetsége - reakció

Remek szavakkal indul neki a nagyvilágnak.

Forrás: mtkbudapest.hu

Mint arról beszámoltunk, a csütörtök esti MTK-MOL Fehérvár (1-3) mérkőzésen elbúcsúzott az MTK-tól Schön Szabolcs, hisz a 20 éves tehetség májustól már az amerikai FC Dallasnál folytatja pályafutását.

Duplán rontotta el a Vidi az MTK örömét - NB1.hu

 

A lefújást követően az M4 Sportnak nyilatkozott.

"Félig-meddig már bepakoltam, hisz holnap reggel már indul a gépem. Most még megpróbáltam az első perctől kezdve az utolsóig kiadni a maximumot, ami össze is jött, kár, hogy ez a meccs így sikerült. A földön szeretnék maradni, magammal szeretnék foglalkozni, remélem, példakép tudok lenni" - utalt arra, hogy az öltözőfolyosón a kis MTK-játékosok aláírásért rohamozták meg őt.

"A későbbiekben európai top- vagy középcsapatban szeretnék játszani, ennek érdekében megpróbálok minél jobban szerepelni Amerikában, meglátjuk, mit hoz a jövő. Szeretnék 2-3 kilót magamra kapni, és utána minden rendben lesz. Egyáltalán nem érzem nyomásnak, hogy ennyit fizettek értem, én csak futballozom, magam adom a pályán és azon kívül is" - mondta, majd a szintén búcsúzó klubikonról, a visszavonuló Kanta Józsefről is szót ejtett: "Józsi egy klublegenda, az egész országban tisztelik őt. Én fiatal játékos vagyok, nagyon sokat kell letennem, hogy egyáltalán a közelébe érjek."

A Fradi után az MTK klubikonjának is sorfalat állt a Vidi - fotók - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink