nb1.hu

DVTK: az erősítési tervekről beszélt Feczkó Tamás

Elmondta, hány futballista érkezhet.

Hullámzó szezon végén a DVTK a kilencedik helyen zárt az NB I-ben. Feczkó Tamás csapata az utolsó hét fordulóban nem tudott győzni, a begyűjthető 18 pontból csupán egy pontot szereztek meg a diósgyőriek.

Az már korábban eldőlt, hogy a piros-fehér alakultban folytatja a pályafutását Gheorghe Grozav és Hegedűs János. Feczkó Tamás a boon.hu-nak beszélt az átigazolási tervekről. A vezetőedző elmondta, minőségi futballistákkal szeretnének erősíteni.

DVTK: szerződéshosszabbítás és kölcsönadás – NB1.hu

 

"A cél az, hogy együtt maradjon a csapat, és minőségi labdarúgó érkezzen, kettő vagy három.

 

Az nem volt bekalkulálva, hogy az utolsó előtti forduló előtt két labdarúgót elengedünk, így helyettük is szükség van játékosra, vagyis az érkezők száma 4-5 fő lehet. Ennyi játékosra van szükség, hogy minőségileg előre tudjunk lépni.

 

Újak érkezésével nemcsak a csapat, hanem a többi játékos is tud fejlődni. Az évad közben többször is elmondtam, hogy a cél az volt, hogy stabil középcsapattá váljunk, ne legyenek kiesési gondjaink" – nyilatkozta Feczkó Tamás.

Feczkó azt is elmondta, hogy a játékosok két hetet kapnak a pihenésre. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC