nb1.hu

DVSC-DVTK: ultrák ünnepe lesz – videó

Korábban barátok voltak, most fagyosabb a légkör.

A kilencedik fordulót rendezik meg az NB I-ben szombaton. A játéknap legnagyobb rangadóján a Ferencváros az Újpestet fogadja, de az ország keleti felében a Loki-Diósgyőr meccs miatt ver hevesebben a drukkerek szíve. Mindkét együttesnek fontos lenne a három pont, hiszen a debreceniek az előző négy meccsüket elvesztették, míg a miskolciak a legutóbbi két meccsükön egyetlen egységgel gazdagodtak. 

Az biztos, hogy a szurkolókon a Nagyerdei Stadionban semmi sem fog múlni. A hajdúsági ultrák kiemelt figyelmet fordítanak az összecsapásra, és ennek nem csak az ellenfél az oka. A SZUD ebben az évben ünnepli megalapításának 25. évfordulóját, ezt a szép jubileumot látványos koreográfiával szeretnék megünnepelni a drukkerek. Ebben a negyed évszázadban rengeteg emlékezetes találkozóval és felejthetetlen élménnyel gazdagodtak a cívisvárosiak. Példaként felhozhatjuk, hogy a BL-csoportkör során egy gombostűt sem lehetett leejteni a zsúfolásig megtelt Puskás Stadionban, de egy Fradi vagy Újpest elleni siker is népünnepélyt generált a hajdúsági megyeszékhelyen (és akkor nem beszéltünk például a Szpari elleni diadalokról, amelyek szintén pirosbetűs ünnepek a rajongók életében). Az Oláh Gábor utcai létesítmény gyakran kicsinek bizonyult a legnagyobb rangadókon, és ugyan ütött-kopott volt a DVSC egykori otthona, de rengeteg ember szívébe belopta magát, mivel örökre szóló barátságok és szerelmek is szövődtek a szektorokban. A SZUD tagjai a női kézisek EHF-kupa fellépésén már odatették magukat, és valószínűleg a DVTK ellen is hátborzongató atmoszféra lesz az arénában.

Persze a másik piros-fehér tábort sem kell félteni a szurkolás szempontjából. A Diósgyőr rendelkezik az ország egyik legkitartóbb szurkolói bázisával, amely még a legnehezebb időszakban is teljes mellszélességgel a gárda mögött áll. A drukkerek nem csak hazai pályán tudnak pokoli hangulatot, az idegenbeli túrákra szintén szép számban kísérik el a játékosokat. A támogatásra szüksége is van a DVTK-nak az utóbbi években, mivel az együttesnek általában a kiesés ellen kell küzdenie az NB I-ben. A biztatást ugyan nem lehet pontokban mérni, de az biztos, hogy a lelkes diósgyőri szurkolók többször is győzelembe hajszolták a futballistákat a létfontosságúnak tartott ütközeteken. 

A debreceni és a diósgyőri drukkerek korábban baráti viszonyban álltak egymással. Az utóbbi időben kicsit fagyosabb a levegő a két tábor között, de abban biztosak lehetünk, hogy a szurkolók főleg a saját csapatuk buzdításával foglalkoznak majd szombaton. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC