nb1.hu

Dárdai Pálék világbajnokot igazoltak

Hivatalos bejelentés.

A világbajnok Sami Khedirával erősített Dárdai Pál vezetőedző klubja, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC.

"Az ő személyében egy olyan topjátékost kapunk, aki az elmúlt években európai élcsapatokban szerepelt, és sokat segíthet nekünk a Bajnokok Ligájában, a Serie A-ban, a La Ligában és a válogatottban szerzett tapasztalataival" – jelentette ki hétfőn Arne Friedrich, a berliniek sportigazgatója.
    
A Juventustól távozó, 33 éves játékos közölte, hálás azért, hogy a Hertha lehetőséget adott neki arra, hogy tíz év után visszatérjen a Bundesligába.

Hertha: Dárdai kemény nyilatkozattal nyitott – NB1.hu

 


    
Khedira a torinói egyesületben egy ideje már csak mellékszereplőként volt jelen, s ebben a szezonban nem lépett pályára. A 77-szeres válogatott labdarúgó Stuttgartban kezdte pályafutását, majd 2010-től 2015-ig a Real Madridot erősítette, azóta pedig a Juventus alkalmazásában állt.
    
A Bundesligában 14. berliniek azt is bejelentették, hogy kölcsönvették a szerb válogatott Nemanja Radonjicot az Olympique Marseille-től, a 24 éves légiósra támadó középpályásként számíthat az egy hete újra kinevezett Dárdai Pál. A magyar tréner szombaton 3-1-es frankfurti vereséggel indította második edzői ciklusát a Hertha kispadján.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC