nb1.hu

Budafok: ötödik igazolását jelentette be az újonc

Korábban az utánpótlás-válogatottakban is szerepelt a játékos.

A Budafok közleménye:

"A terveknek megfelelően zajlik játékoskeretünk kialakítása az augusztus közepén rajtoló új szezonra. Ötödik nyári szerzeményként a 22 éves Takács Ronald csatlakozott klubunkhoz, miután az elmúlt hetek edzésein és felkészülési mérkőzésein nyújtott teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot. A korábbi utánpótlás válogatott balszélső szabadon igazolható játékosként érkezett Budafokra.

"Ronald megfelelő fizikai képességekkel rendelkezik: gyors, mozgékony, jól cselező futballista. Az elmúlt években megtorpant a karrierje, ami most Budafokon új irányt vehet" – mondta Oláh Lóránt sportigazgató a fiatal szélsőről.

Takács Ronald 1998. január 26-án született Kárpátalján, Visk településen. Ukrajnában a Sahtar Donyecknél tanulta a futball alapjait. A Puskás Akadémiánál három és fél, a DVSC-nél egy évet töltött, mielőtt 2014 nyarán az MTK Budapesthez igazolt.

A koronavírus miatt módosulhat a Budafok felkészülése – NB1.hu

 

A kék-fehéreknél az U17-es csapattól kezdve végigjárta az utánpótlás korosztályokat, 2016. július 17-én, a Vasas ellen pedig bemutatkozott az NB I-ben. A 2016/2017-es szezonban összesen négy bajnoki és két Magyar Kupa-mérkőzést játszott, utóbbi sorozatban gólt is szerzett.

A következő idényben kilenc NB II-es találkozón kapott lehetőséget az MTK-ban. Az első fordulóban, Csákváron győzelmet érő gólt lőtt. A visszajutást követően, 2018 őszén egy mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, majd novemberben közös megegyezéssel távozott a Hungária körútról. 2019 tavaszán a szlovák másodosztályú Inter Bratislava játékosa volt, az elmúlt szezonban csapat nélkül készült.

Takács Ronald korábban a magyar U18-as és U19-es válogatottban is szerepelt."

FRISSÍTÉS:

21.53:

Budafok: pozitív meglepetést ígér az új szerzemény – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC