nb1.hu

Bombagól és fájó kiesés: készülődés a Puskás Akadémia ellen – interjú

Remili nevetett is a beszélgetés közben.

Rendkívül fontos meccsre készül a hétvégén a Paks és a Puskás Akadémia. A két csapatot mindössze 1 pont választja el egymástól a tabellán, ráadásul a kiesőktől sincsenek biztonságos távolságra. Az biztos, hogy aki ezen a meccsen nyer nagy lépéselőnybe kerül. Erről, és egyebekről a két csapat legutóbbi bajnokiján hatalmas gólt akasztó Remili Mohameddel beszélgettünk.
 
A legutóbbi bajnoki találkozásotokkor decemberben hatalmas gól lőttél a Puskásnak. Hogyan emlékszel rá, gyakorlod esetleg edzéseken, hogy ismét hasonlóval lephesd meg az ellenfelet?
Nyilván az ember rákészül ezekre a szituációkra. Most konkrétan ezeket azért nem gyakorlom (nevet), de voltam már hasonló szituációkban, és próbálom mindig a maximumot kihozni a lehetőségekből. Hál’ Istennek, azon a mérkőzésen is jól tudtam eltalálni. Sajnos az nem ért három pontot, ami nagyon fájó, még most is, ahogy visszagondolok rá, mert ugye az utolsó utáni pillanatban egyenlített ki a Puskás (Arabuli a 94. percben talált be – a szerk.). Ezek a pontok, amiket ott hagytunk, nem azt mondom, hogy hiányozhatnak, de azért sokkal nyugodtabban várhatnánk a mostani mérkőzést is, vagy abban az időben lendületet vehettünk volna abból a győzelemből. Most már kár ezen rágódni, a hétvégére kell koncentrálni.

 
Ha már fájó emlékek, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében Pakson fordított a Puskás, és jutott tovább. Mennyire hajtja a revans a csapatot?
Nagyon. Amit te is említettél, a bajnoki meccsen is az utolsó pillanatban egyenlítettek, és a kupából is kiejtettek minket, tehát minden szempontból muszáj nekik visszavágni. Most hazai pályán is játszunk, és szinte még nagyobb tétje van, mint az őszi mérkőzésünknek vagy a kupa találkozóinknak. Ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz. Szerintem nekik is, de nekünk biztosan. Egy döntővel ér föl! Egész héten mentálisan is erősnek kell lennünk, most nagyon össze kell, hogy zárjon az öltöző. Egymásért is kell küzdenünk, és egyénileg is fel kell javulnunk. De én hiszek magamban és a csapatban is, hogy ezt meg tudjuk csinálni.
 
A bajnoki bentmaradásért folytatott csatában is, hatalmas lépéselőnyre tehet szert az, aki most nyer ezen a meccsen. Mennyire nyomja a tét a csapatot?
Ezért is fontos lenne, hogy itthon tartsuk a három pontot, mert a bentmaradást már sokkal előbb be lehetne biztosítani. Nem azt mondom, hogy ezzel a győzelemmel, de közelebb tudunk kerülni ehhez a célhoz. Addig, ugye míg saját kezünkben van a sorsunk, addig nem érzem, hogy bárkit is nyomnia kéne a tétnek. Inkább fel kell, hogy dobja, vagy legalábbis engem mindenképpen fel fog dobni. Ez egy kiélezett mérkőzés, van tétje. Olyan mérkőzés nyilván nincsen, hogy teljesen mindegy, mi az eredmény, de ez a tét inkább őket fogja nyomni, mert gödörbe vannak. Mondjuk mi is, de úgy érzem, hogy mentálisan most erősebbek leszünk. Nagyon remélem, hogy ezt a pályán meg fogjuk mutatni, mert a meccs előtt sok mindent lehet mondani, hogy fontos, meg régóta nem nyertünk, régóta nem rúgtunk gólt. A pályán kell megmutatni, mennyire fontos ez a mérkőzés, és ezt meg is tesszük.
 
Gödörben a Puskás, már a harmadik edzőjükkel találkoztok idén. Ez mennyire lehet befolyással a mérkőzésre, hiszen szinte látatlanba kell készülni?
A legfontosabb az, hogy a saját játékunkat, amit a szakmai stábbal megbeszéltünk, előírtak nekünk, azt tartsuk be. Mindenkinek a saját feladatát meg kell oldania és utána, hogy ők milyen felállásban játszanak, ki az edzőjük másodlagos. Nyilván készülünk belőlük. Az első, hogy saját magunkkal legyünk tisztában, mindenki a saját feladatát csinálja meg. Azt már megmutattok többször is ebben a szezonban, ha mindenki a száz százalékot nyújtja, akkor eredményesek lehetünk. Elsősorban itt saját magunkat kell, felspannoljuk, de persze készülünk: videózunk belőlük, átbeszéljük a dolgokat. A szakmai stáb felkészít minket, aztán a pályán kell megmutatni.
 
A másik nagy befolyásoló faktor lehet, hogy a Paksot is sérülés hullám sújtotta, Kecskés, Simon Ádám, Haraszti és Kulcsár még biztosan nem áll rendelkezésre, de mások is hiányozhatnak, míg az ellenfélnél Knezevic, Szolnoki és Sós dőlt ki. Dönthet ez a meccsen?
Semmilyen formában nem befolyásolja. Persze nagyon sajnáljuk. Sokkal erősebbek lehetnénk nyilván, ha ők rendelkezésre állnak a mesternek, de én is azt vallom, hogy a legjobb tizenegy az, aki fent van a pályán. Elég erős a keretünk, meg tudjuk ezt oldani. Az eredmény mutatja majd meg, hogy meg tudtuk-e oldani az ő hiányukat vagy nem, de én bízom a most egészséges játékosokban is. Úgy gondolom, ez nem befolyásol semmit.

Nem lesznek ott a főszereplők a hétvége fontos, kiesési rangadóján

Kőkemény helyzetjelentés(ek).

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC