nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

Június 19-én már megírtuk, hogy Bognár István elhagyhatja az MTK-t. Már akkor jeleztük, hogy a Kisvárda, az ETO és a Vasas mellett a Paks is érdeklődik a játékos iránt.

 

Két NB I-es és két NB II-es klub érdeklődik Bognár István iránt – NB1.hu

 

 

A mai napon egy titokzatos videó jelent meg a Paks Facebook-oldalán, hogy hamarosan új játékos érezését jelentik be, aki nem más, mint Bognár.

 

 

ÍME, A PAKS HIVATALOS, 13.15-KOR MEGJELENT BEJELENTÉSE:

,,Nagy örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy klubunk és Bognár István a mai napon három évre szóló megállapodást kötött. Az MTK nevelésű labdarúgó fiatal korában a Vasast is megjárta, majd Újpesten mutatkozott be az élvonalban. Később futballozott Mezőkövesden, Diósgyőrben, a Ferencvárosnál, majd újra Mezőkövesden, ahonnan két éve nyáron tért vissza a budapesti kék-fehérekhez. A támadó középpályás 148 NBI-es mérkőzéssel a háta mögött érkezik városunkba, játékát pedig aligha kell bemutatni a magyar labdarúgás szerelmeseinek. A huszonkilenc éves, 183 centiméteres, a pályán a végletekig küzdő újdonsült játékosunk tizenhat első osztályú találata mellett eddig harmincöt(!) gólpasszt jegyez, mely’ adat több mint beszédes.

„Már többször volt róla szó, hogy érkezem, ez nagy örömömre most valósult meg, tehát, ami késik, sosem múlik. Nagyon éreztem a klub részéről, hogy szeretnének a csapatban tudni, ez pedig fontos volt számomra a döntésem meghozatalakor. Apukám bajai, úgyhogy egy kis közeli, Duna-parti ismertségem van ebből a szempontból, és biztos, Ő is nagyon örül az új csapatomnak. Izgatottan állok elébe a rám váró feladatoknak. Nagyon szimpatikus a klub koncepciója, és nagyon bízom benne, hogy bele is illek, valamint jó teljesítményt fogok nyújtani” – nyilatkozott honlapunknak Bognár a kontraktus aláírását követően.

Haraszti Zsolt pedig így vélekedett a 2020-as nyári átigazolási szezon első érkezőjéről. „Bognár Istvánt már régóta szerettük volna leigazolni, szerencsére ez most sikerült. Sokat várunk tőle, hiszen egy nagyon jó játékossal erősödtünk” – fogalmazott ügyvezetőnk.
 
Üdvözlünk a magyar csapatban, Bogesz!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC