nb1.hu

Bognár ideges, Hornyák többet várt – reakciók

Nem hagyna több kérdést a felcsúti mester.

Mint ismeretes, a Paks 4-2-re legyőzte a Puskás Akadémiát szombat este. Bognár György öröme nem volt felhőtlen a meccs után, míg Hornyák Zsolt többet várt a játékosaitól.

 

Paks-Puskás Akadémia: Bognár István csúcsra ért – NB1.hu

 

 

Így nyialtkoztak a vezetőedzők a találkozó után:

Bognár György (Paks): „A mérkőzés összképe alapján megérdemelten nyertünk. 0-1 is tudtam, hogy megfordítjuk a mérkőzést, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz játékkal. Akkor vagyok ideges, amikor nem játszik jól és folyamatosan a csapatom. Nyomás alatt tudtuk tartani ellenfelünket, hibákra kényszerítettük őket, ha nem megy a játék, ez a megoldás. Hozzáállásban, brusztban nem volt probléma, ez hozta a sikert, a játék minősége viszont elmaradt a tőlem elvárttól.”

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): ,,Slagveer helyzete döntő volt az első félidőben, hiszen akkor 2-0-ra vezethettünk volna, és biztos vagyok benne, hogy jó eredményt tudtunk volna elérni. Sajnos a két gól megpecsételte a sorsunkat. Az egyik szerencsétlen gól volt, a másodikra mondhatom azt is, öngól volt. Aztán tíz percre nagyon összeestünk, amikor a harmadik és a negyedik gólt kaptuk. A vége felé visszajöttünk a meccsbe, de ez már késő volt. 4-1-nél tudtam, hogy ez megint nagy hátrány és már nem tudjuk behozni. Úgy érzem, a fiúk magabiztosan léptek pályára, és mindenki szerette volna eldönteni a második hely kérdését. De volt olyan is, aki megijedt ettől a feladattól és ebből következtek a hibák. Nagyon sok helyzetet is kidolgoztunk, próbálok most pozitívan dolgozni a fiúkkal. Volt megint egy süket tízperces kiesésünk a két kapott gól után, amit ki kell küszöbölnünk, de pozitívan próbálom feldolgozni a történeteket. Nagyon örülök, hogy Plsek visszatérhetett a sérülése után, ami a csapat játékán is látszódott a középpályán. Egy pár játékostól többet vártam, de bízok benne, hogy a fiúk rendbe rakják magukat fejben főleg, jól felkészülünk az utolsó mérkőzésre, és nem hagyunk kérdéseket a második helyezést illetően."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC