nb1.hu

Bementek a Kispest ultrái az épülő Bozsik József Stadionba – képek, videó

Hangpróbát is tartottak a fanatikusok.

Elérte az új Bozsik Stadion legnagyobb pontját, bokrétaünnepséget tartottak.

Reggel 10 órakor kezdődött az összejövetel, ahova a kispesti ultrák is kilátogattak. Mészáros György, a West Hungária Bau Ktf. projektigazgatója elmondta, hogy tartják az ütemtervet és a szerkezetépítéssel teljesen elkészültek.

A legmagasabb pont 25 méteren helyezkedik el, ide került a bokréta. A 70 ezer négyzetméteres telken 23 300 négyzetméter zöldterületet alakítanak ki, a stadion 8445 néző foglalhat majd helyet. A homlokzatot piros, fekete és fehér színek díszítik majd, a támfalakon pedig korábbi kispesti legendáknak a neve lesz majd olvasható.

Mészáros György elmondta, miért hívták meg a szurkolókat:

„Több oka is van annak, hogy a Honvéd-szurkolók is részt vettek a bokrétaünnepségen. Egyrészt a Mikulás alkalmából szerettünk volna kedveskedni a szurkolóknak, másrészt mindig van egy nyílt nap az építkezés során, és mi szerettünk volna eltérni a hagyományos nyílt naptól, szerettük volna a leendő szurkolókat meghívni, hogy megnézhessék, milyen ékszerdobozt kapnak majd, amikor elkészül a stadion. A drukkerek nagyon élvezték az eseményt, úgy gondolom, ez nem mindennapos egy stadion építése során, máshol nem is szoktak ilyet tartani.”

A kispesti fanatikus egy kiírással köszönték meg az építőknek a munkájukat, majd görögtüzek és füstbombák kíséretében, hangpróbát is tartottak leendő otthonukban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC