nb1.hu

Az NB I folytatása: megszólalt az MLSZ szóvivője

Emelkedik a létszám?

A Magyar Labdarúgó Szövetség március 16-án jelentette be, hogy a koronavírus miatt a honi bajnokságok határozatlan ideig szünetelni fognak. Az NB I-ben a 26. forduló következne, de jelenleg nem lehet megmondani, hogy mikor folytatódhat a küzdelem az élvonalban. Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője elmondta, több forgatókönyvet is kidolgoztak. Hozzátette, az egészség a legfontosabb, és ezt tartják majd szem előtt a döntésnél is.

"A bajnokság folytatása és befejezése kapcsán több forgatókönyvet dolgoztunk ki. A végső döntésnél ugyanakkor a magyar járványügyi hatóság eljárásainak és utasításának megfelelően döntünk, mert az egészségnél semmi sem fontosabb" – fogalmazott Sipos az nso.hu-nak.

Sok helyről lehet olyan információkat hallanni, hogy bővülhet az NB I-es mezőny létszáma. Róka Géza elárulta, ez is egy lehetőség.

 

"A mostani bizonytalan helyzetben ötletelés szintjén több forgatókönyv felvetődött a klubok között, így ez is, de mivel továbbra is bizonytalan a helyzet, nehéz bármit mondani a jövőre nézve. Az elsődleges szándék, hogy a jelenlegi rendszerben, a pályán dőljön el a bajnokság. Ha azonban a körülmények miatt le kellene fújni, vagy ha a befejezés július végére tolódna, lehet opció a bővítés" – nyilatkozta az NB I-es bizottság az elnöke.

 

A táblázatot jelenleg a Ferencváros vezeti a MOL Fehérvár előtt, az utolsó két helyen pedig az újoncok (Kaposvár, ZTE) állnak. 

Az nb1.hu egyébként már hetek óta foglalkozik azzal a forgatókönyvvel, hogy megemelhetik az NB I létszámát. 

NB I: megmenekülnek a kiesők? Jön a létszámemelés? – NB1.hu

 

Ebben a cikkünkben pedig azt vizsgáltuk meg, hogy milyen előnyei és hátrányai lehetnek a nagyobb létszámnak.

Létszámemelés: érvek mellette, érvek ellene – ELEMZÉS – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC