nb1.hu

Átigazolás: kapust cserélt a Paks és az MTK – reakció

Hivatalos bejelentés. 

Korábban beszámoltunk róla, hogy értesüléseink szerint az MTK szeretné megszerezni a Paks kapusát, Rácz Gergőt. Az NB I hatodik helyén álló Paks és a másodosztály harmadik pozíciójában tanyázó MTK mostanra megállapodott egymással. Egy csereüzlet keretében a paksi Rácz Gergő a fővárosba, míg Balázs József a tolnai csapathoz kerül fél évre kölcsönben.

ÍME, A PAKSIAK BEJELENTÉSE:

“Klubunk és az MTK megegyezett az U19-es válogatott hálóőr, Balázs József játékjogának kölcsönvételéről. Balázs az előző szezonban, tizenhét és fél évesen mutatkozhatott be a másodosztályban. A III. Kerületi TVE színeiben harminchárom tétmérkőzésből tizenegyet hozott le kapott gól nélkül társaival, ezt követően természetesen a korosztályos válogatott behívó is megérkezett, majd 2022 nyarán igazolt az MTK-hoz, ahonnan most városunkba érkezett.

„Nagyon tetszett a megkeresés és ez a lehetőség, ami most adódott. Úgy gondolom, karrierem szempontjából a legjobb döntés született. NBI-es játékosok közt fejlődni egészen biztosan gyorsabb. Hosszútávú célom természetesen a bemutatkozás az első osztályban, de mindenekelőtt már az is nagy dolog, hogy itt lehetek, és egy kiváló NBI-es csapat tagjaként edzhetek” – fogalmazott a kötelező papírok aláírását követően a kézzel és lábbal is egyaránt ügyes kapus.
 
Új érkezőnkkel egyidőben Rácz Gergő játékjoga is módosult. Kapusunk 2016 nyara óta volt folyamatosan tagja keretünknek, és ez idő alatt hetvenöt találkozó alkalmával bizonyíthatott. Az idei kiírás őszi idényében hat bajnokin védett, hálóőrünk most kölcsönben az MTK-nál folytatja.”

A paksi csapat is elkezdte a felkészülést. Hamarosan Törökországba utaznak, hogy felkészüljenek a tavaszi folytatásra. Az első újévi bajnokija Kisvárdán lesz a csapatnak január 28-án. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC