Ahogy jeleztük: Azurák Csaba az NB I-ben - újabb részletek

Megszólalt az érintett.

Honlapunkon már néhány órával ezelőtt megírtuk, hogy Azurák Csaba lesz a Budapest Honvéd kommunikációs és marketing igazgatója. Azurákkal a kispestiek készítettek egy interjút, amit változtatás nélkül közlünk weboldalunkon.
 

Azurák Csaba az élvonalba igazol - NB1.hu

Azurák Csaba az élvonalba igazol

"Júliustól Azurák Csaba a Budapest Honvéd kommunikációs és marketing igazgatója. A kommunikációs szakember 20 év televíziózás után próbálja ki magát új feladatkörben.
 
Az egyik nagy kereskedelmi televízióból ismerünk, hogyan kerültél a Honvédhoz?
 
Közös ismerősök révén találkoztam a Honvéd új tulajdonosaival, akikkel kötetlenül tudtunk beszélgetni a csapat és a klub kommunikációjáról. Kiderült, hogy nagyon sok mindenben passzolnak az elképzeléseink, ugyanúgy gondolkozunk különböző dolgokról, irányvonalakról. Mindannyian úgy tartjuk, hogy a klub kommunikációjának a szurkolókat kell szolgálnia. Ebből a beszélgetésből jutottunk el odáig, hogy felkértek a Honvéd kommunikációs és marketing igazgatói posztjára.
 
Milyen elképzelésekkel látsz munkához?
 
A kommunikációra ugyanaz igaz, ami a csapatra: szeretnénk építeni és fejleszteni. Ami azt jelenti, hogy Honvéd Médiaközpontnak növelnie kell a tartalomgyártást. Azaz közelebb hozni a szurkolókhoz a játékosok mindennapjait és az akadémián folyó életet. A kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy minden nap többször oszthassunk meg olyan információkat, videókat, grafikákat, amelyekből a szurkolóink tájékozódni tudnak. De emellett nagyon fontos, hogy a játékosainknak és a klubnak is építsük a brandjét, s erősítsük azt, amit egyébként tény: a Honvéd ma az egyik legszerethetőbb magyar fociklub. Nemcsak a legendás múltja és a sikeres jelene, hanem a jövőbeni tervei alapján is.
 
Mivel lennél elégedett az első szezonod végén?
 
Kommunikációs szempontból azt tartom a legfontosabbnak, hogy erősítsük a kispesti közösséget, amely nagyon sokat segít a csapatnak, és szeretném, hogy növekedjen a Honvéd-család. A pályán pedig a nemzetközi kupaszereplést érő helyre várom a csapatot, hiszen mindannyian akkor lehetünk igazán sikeresek, ha a csapat eredményes és a szurkolók elégedettek."
 
 

Legfrissebb híreink