nb1.hu

A ZTE triplázója az Atlético csillagát is volt, hogy lehagyta – videó

Igaza van a továbbiakat illetően.

Akármilyen hihetetlen, de a 2019/20-as bajnokságig még nem lőtt gólt az élvonalban Bobál Gergely, aki a szombat esti, Paks elleni mesterhármasának köszönhetően már 11 találatnál jár, ezzel a második helyet foglalja el a góllövőlistán csapattársa, Radó András mögött.

Bobál az első meccsét 2012 májusában játszotta még kispestiként a Kaposvár ellen, majd a magyar csapatok közül játszott a Gyirmótban és Csákvárban is. Zalaegerszegre 2018 telén került másodszor, aktív főszereplője volt annak, hogy a zalaiak visszajutottak az élvonalba.

A ZTE idei 29 meccséből 25 alkalommal volt ott a pályán, első góljait november 2-án a MOL Fehérvár FC elleni 3-3 alkalmával szerezte, akkor duplázott.

Tegnap meg triplázott ugye, de volt egy olyan örökké emlékezetes mérkőzés is a pályafutásában, amikor 4 gólt szerzett egy adott mérkőzésen. Erre 2012 áprilisában került sor, amikor a Puskás-Suzuki Kupa döntőjében tündökölt, hiszen vezérletével a Honvéd/MFA 7-0-ra nyert a Videoton-Puskás Akadémia ellen.

Paks: két feltámadás is bizonyítja, mit bánhatnak a legjobban – NB1.hu

Forrás: Kellett hozzá, persze, hogy kellett Somalia sérülése, de akkor is 2-0-s hátrányból egyenlített az utolsó 10 percben a Paks szerdán az éllovas Ferencváros ellen. Persze, hogy segítette a tolnaiakat, hogy emberelőnyben voltak, ám az is döntő tényező volt, hogy Osztermájer Gábor vezetőedző addigra már a fél csapatát lecserélte.

Bobál mérkőzésen szerzett harmadik gólja örökké emlékezetes marad, de nemcsak azért, mert akkora volt, hanem azért is, mert ezzel hatgólos lett a tornán, így beérte Álvaro Moratát, az Atlético Madrid jelenlegi ikonját (a Real Madrid, a Chelsea és a Juve szurkolói is köszönhetnek neki) az akkor ötödik életévét betöltő torna góllövőlistáján, majd még azon a mérkőzésen le is hagyta, hiszen a 73. percben lőtt még egyet (Videoton-Puskás Akadémia – Honvéd-MFA 0-7 G.: Koszta 9., Bobál G. 19., 45., 61., 73., Csillag 23., Tüzes 77.).

Bobál tehát ihletett formában futballozik most is, abban, hogy a ZTE markánsan jelzi, hogy az élvonalban szeretne maradni, döntő érdemei is vannak.

És abban is igaza van, amit a Paks elleni 3-3 után mondott: egyáltalán nem dőlhetnek még hátra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC