nb1.hu

A Liverpoolhoz igazolt a 14 éves magyar tehetség

Méghozzá Kecskemétről.

Farkas Patrik, a Kecskemét 14 éves játékosának Instagram-közleménye:

"Immár HIVATALOS!! A LIVERPOOL FC AKADÉMIÁJÁN FOLYTATOM A PÁLYAFUTÁSOM!! Istenáldotta csodálatos érzés!!!! Hajrá Liverpool… Hajrá Magyarorszàg!!!"

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Patrik Farkas (@patrik10farkas) által megosztott bejegyzés

A pályafutását Szegeden kezdő, U15-ös válogatott tehetség ebben a szezonban az U15-ös NB I-ben hét mérkőzésen négy gólt szerzett kecskeméti színekben.

Íme, a Kecskemét közleménye:

"A Liverpool igazolta le akadémistánkat!

A 14 esztendős Farkas Csaba Patrik 2019 nyarán lett akadémiánk játékosa, ahol folyamatosan lépdelt előre, első szezonjában az U14-es bajnokságban nyolcadik helyen zárt csapatával az élvonalban, emellett bekerült a korosztályos magyar válogatottba. Az idei esztendőben az U15-ös együttesben 7 mérkőzésen 4 gólt szerzett, majd Angliában adódott hatalmas lehetőség számára, ahol a napokban a Liverpool FC hivatalosan le is igazolta.

Klubunk számára legalább akkora büszkeség ez, mint Patriknak és családjának, korábbi játékosunknak nagyon sok sikert kívánunk ahhoz, hogy a nagy múltú és jelenű angol sztárklubban is valóra váltsa céljait és álmait!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC