nb1.hu

Vb: duplán különleges volt Laidouni számára a franciák elleni ütközet – reakció

Egyik szeme sír, a másik nevet.

Mint ahogy arról már beszámoltunk, hiába nyert 1-0-ra Tunézia Franciaország ellen a D-csoport 3. fordulójában a továbbjutáshoz ez nem volt elég. Aissa Laidouni most is remekelt. Az FTC labdarúgója gólpasszt adott a mérkőzésen. A lefújást követően pedig értékelt.

“Nem igazán vagyok boldog, mert a továbbjutás volt a célunk, de ez nem jött össze, hiába győztük le Franciaországot. Ha az ausztrálok ellen jobb eredményt értünk volna el, minden más lehetett volna. Közel voltunk a sikerhez, de ilyen a futball, ebből is tanulnunk kell és dolgozni azon, hogyan lehetünk jobbak. Egyrészről, boldoggá tesz, hogy részese lehettem ennek a világbajnokságnak, de a három mérkőzésünk után nem lehetek teljesen elégedett. Franciaországban születtem, így számomra ez egy duplán különleges mérkőzés volt. Tudtuk, hogy sok tunéziai szurkoló támogat majd minket a stadionban, szinte hazai pályát varázsoltak, az utolsó pillanatig hajtottak minket a győzelemért. Fantasztikus élményt okoztak nekünk – idézte Laidoun szavait a fradi.hu

Labdarúgó-vb, csoportkör
D-csoport, 3. forduló

Tunézia–Franciaország 1-0 (0-0)
Al Rayyan, Education City Stadium. Játékvezető: Matthew Conger (új-zélandi)
Tunézia: Dahmen – Ghandri, Meriah, Talbi – Kechrida, Skhiri, Laidouni, Maaloul – Slimane (Abdi,83.), Khazri (Jebali, 60.), Ben Romdhane (Chaaleli, 74.) Szövetségi kapitány: Dzsalel Kadri.
Franciaország: Mandanda – Fofana (Griezmann, 73.), Konate, Varane (Saliba, 63.), Disasi – Tchouameni, Guendouzi (Dembele, 79.), Camavinga – Veretout (Rabiot, 63.), Kolo Muani, Coman (Mbappe, 63.) Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Sárga lap: Kechrida (28.)
Gólszerző: Khazri (68.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC