nb1.hu

Maradona többször is pályára lépett magyar csapatok ellen

Az MLSZ is megemlékezett a legendás játékosról.

60 éves korában elhunyt az argentin válogatott egykori csillaga, Diego Maradona, minden idők egyik legjobb labdarúgója – írta meg a hivatalos honlapján az MLSZ.

Diego Maradona 1960-ban született, kiemelkedő tehetsége nagyon korán megmutatkozott, még csak 15 éves volt, mikor bemutatkozott az Argentinos felnőttcsapatában. Bő egy évvel később, még a 17. születésnapja előtt debütált az argentin válogatottban, méghozzá éppen a magyar válogatott ellen, egy 5-1-es argentin győzelemmel zárult összecsapáson.

 

Szegénynegyedből a világ tetejére – Diego Maradona portréja – NB1.hu

 

 

A nyolcvanas évek elején meghódította Európát, előbb a Barcelona, majd a Napoli, végül a Sevilla színeiben játszott a kontinensen, pályafutását 1994-ben hazájában, a Newell's Old Boysnál fejezte be. A nápolyi együttessel kétszeres olasz bajnok, UEFA-kupa-győztes, olasz kupagyőztes és szuperkupa-győztes.

Az argentin válogatottal ifjúsági világbajnokságot, majd 1986-ban, Mexikóban felnőtt világbajnokságot nyert, ez a torna volt Maradona pályafutásának egyik csúcspontja, ő lett a vb aranylabdása, az angolok ellen az "Évszázad gólját" szerezte. 1990-ben is vb-döntőbe jutott az argentinokkal, de ezúttal csapatával elvesztette a döntőt a németek ellen. Pályafutása során megannyi elismerésben részesült, aranylabdás, argentin és olasz bajnok, hazájában háromszoros gólkirály, és a Serie A-ban is elhódította a gólkirályi címet.

 

Így emlékezik meg a futballvilág Maradónáról – NB1.hu

 

 

Magyar csapatok válogatott és klubszinten összesen hat alkalommal találkoztak az argentin zsenivel, aki 1990 őszén Budapesten is megmutatta tudását.

1980-ban a magyar ligaválogatott, 12 ferencvárosi, két-két tatabányai, csepeli és dunaújvárosi játékossal a keretben egy hónap alatt 12 mérkőzésen lépett pályára Közép- és Dél-Amerikában. 1980. január 28-án a Maradonával felálló Argentinos Juniors volt az ellenfél. A rendes játékidőben Kakas László kivédte Maradona büntetőjét, de az argentin sztár két akciógóllal válaszolt erre. Magyar oldalról Ebedli és Szokolai talált az argentin kapuba, a mérkőzés 2-2-re zárult, büntetőkkel a hazaiak nyertek.

Egy év múlva, 1981. február 15-én a Mészöly Kálmán vezette magyar válogatott is szembe került az Argentinos Juniorsszal. Maradona ismét pályán volt, de nem talált a hálóba. Nyilasi Tibor góljával sokáig vezettünk, végül 1-1-re zárult a találkozó. A lefújás után közös csapatkép készült Maradonával a magyar válogatottról.

A magyar válogatott ellen az 1982-es világbajnokságon két gólt is szerzett, csapata azt a mérkőzést 4-1-re nyerte meg.

Magyarország-Argentína | 1-4 | 1982. 06. 17 | MLSZ TV Archív

"Világbajnoki csoportmeccs. Hét védővel állt fel a magyar válogatott a címvédő Argentína ellen. Az akkori szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán a mai napig bán…

A Napoli játékosaként 1990-ben az Újpest elleni BEK-mérkőzésen két gólt lőtt Nápolyban a 3-0-s odavágón, majd pályára lépett a budapesti visszavágón is.

Napoli-Újpest | 3-0 | 1990. 09. 19 | MLSZ TV Archív

"1990/91, BEK, 1. forduló, 1. mérkőzés. Diego Maradona először játszott magyar klubcsapat ellen, két góllal villant. A Napoli Újpesten is nyert és 5-0-s gólk…

Visszavonulása után edzőként dolgozott, 2008-ban argentin szövetségi kapitánynak is kinevezték, de a kispad mellett nem tudta megközelíteni azokat a sikereket, amelyeket a pályán ért el. Nem sokkal 60. születésnapja után kórházba került, és úgy tűnt, műtétje után teljesen meggyógyulhat, de november 25-én életét vesztette. Halálával a világ valaha volt egyik legjobb futballistáját vesztettük el.

Nyilasi Tibor és Szöllősi György is megemlékezett Maradónáról – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC