nb1.hu

Koronavírus: nem lesznek nemzetközi meccsek 2020-ban?

A nemzeti bajnokságok kerülhetnek előtérbe.

Victor Montagliani, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnöke szerint 2020-ban nem igazán lehet majd nemzetközi mérkőzéseket rendezni (az nb1.hu is ezt írja hetek óta, hozzátéve, előbb a nemzeti sorozatok állnak majd helyre – a szerk.)

A kanadai sportvezető hétfőn egy interjúban azt mondta, a koronavírus-járvány utóhatásai miatt nem tartja valószínűnek, hogy ebben a naptári évben válogatott összecsapásokra kerüljön sor.
    

 

"Az egészségmegőrzés mellett nem tartom valószínűnek, hogy a nemzetközi közlekedés ilyen hamar helyreáll, ráadásul a helyi futballnak kell lennie a prioritásnak" – utalt az észak-amerikai és karibi térség (CONCACAF) labdarúgó szövetségét vezető Montagliani arra, hogy a nemzeti bajnokságokat márciusban mindenhol felfüggesztették. – A szeptemberi válogatott mérkőzések még terítéken vannak, de jelenleg nehéz elképzelni, hogy addig helyreáll a rend. Ha zöld jelzést is kapunk a folytatásra, nem hiszem, hogy egyből nézők előtt tudunk majd játszani" – nyilatkozta Montagliani. A kanadai szakember vezeti azt a munkabizottságot, amely a folytatásra vonatkozó forgatókönyveken dolgozik a FIFA-ban.
    

"A járvány által leginkább sújtott területeken szinte biztosan nem tér vissza minden a normál kerékvágásba 2020-ban. Jövő március reálisnak tűnik a nemzetközi újrakezdésre, addig a nemzeti bajnokságokat kell segítenünk" – tette hozzá.
    
A FIFA a márciusi és a júniusi nemzetközi összecsapásokat már törölte, Montagliani véleménye azonban az, hogy a szeptemberi, októberi és novemberi válogatott mérkőzésekre is hatással lehet a járvány. Ebben az időszakban Európában a Nemzetek Ligájában játszanak a csapatok, de több helyen már a közvetlen világbajnoki kvalifikáció kezdődne meg, amit a sportvezető szerint át kell majd alakítani.
    

Újabb megállapodás a bajnokságok befejezéséről? – NB1.hu

 

 

A kontinentális szövetségek közül az európai és a dél-amerikai is korábban jövő nyárra halasztotta a maga kontinensviadalát, azaz az Európa-bajnokságot és a Copa Américát.
    
A 2022-es világbajnokságot november 21. és december 18. között rendezik Katarban.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC