nb1.hu

KL: "fenyegető üzenetet" kapott az Újpest – videó

Remekelt a brazil játékos.

Az Újpest csütörtökön a Basel otthonában küzdhet meg a továbbjutásért a Konferencia Ligában. A párharc első meccsét 2-1-re elveszítették a lila-fehérek, így nehéz dolguk lesz a visszavágón.

Nem csak a hátrány miatt köthetik fel a gatyájukat Michael Oenning tanítványai. A Basel vasárnap a Servette 5-1-es legyőzésével "üzent" a magyar csapatnak, hogy remek formában van. A gálaelőadás során Arthur Cabral egészen kiváló produkciót nyújtott, a 23 éves brazil csatár négyszer (!) vette be az ellenfél kapuját. A dél-amerikai futballista egyébként az első és a második félidőben is kétszer villant meg. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a Servette Sasso kiállítása miatt a 44. percben emberhátrányba került.

Cabral mellett még Esposito is beköszönt, ő egy tizenegyest értékesített, a vendégeknél Kyei találata csak minimális szépségtapaszt jelentett.

A mérkőzés összefoglalója:

A Basel három fordulót követően hibátlan mérleggel vezeti a svájci bajnokságot, a gólkülönbsége is eléggé impozáns, hiszen 13 rúgott gól mellett csak 2 kapott találat szerepel a neve mellett. Azt külön ki kell emelni, hogy az Újpest riválisa hazai környezetben már a Siont is kiütötte a bajnokságban, azt a meccset 6-1-es diadallal zárta. 

Nehéz dolguk lesz tehát az újpestieknek, de az első mérkőzésen akadtak olyan periódusok, amikre bátran építhetnek. A Basel-Újpest mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik.

SVÁJC Szuperliga 3. forduló
Basel-Servette 5-1 (2-0)
Gólszerzők:
Arthur Cabral (19., 45., 50., 63.), Esposito (60. – 11-esből), ill. Kyei (74.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC