nb1.hu

Csercseszov szerint viszont a jelen számít.

Sajtótájékoztatót tartott a Ferencváros együttese, a szerdai BL-selejtező előtt. Az eseményen az FTC orosz trénere, és Botka Endre nyilatkozott. 

Sztanyiszlav Csercseszov így vélekedik a mérkőzésről.

"Nagyon örülünk, hogy telt ház előtt léphetünk pályára, nekünk egy dolgunk van: mindent kiadni magunkból. Nem voltam ott harminc éve és a játékosok sem. Ami akkor történt, az történelem, nekünk viszont a jelennel kell foglalkoznunk. Láttunk egy kétperces videót róla, amely nem a futball reklámja volt" – mondta Csercseszov a két együttes botrányos pozsonyi mérkőzéséről, a ferencvárosi drukkerek elleni brutális fellépésről. Azt üzenném a Fradi és a Slovan szurkolóinak is, hogy ne a múltba tekintsenek vissza, a jelenre koncentráljanak. Ami harminc éve történt, az már történelem, nekünk a jelennel kell foglalkoznunk. Nem szabad, hogy ez befolyásolja a holnapi mérkőzést. A Slovannak jó csapata van, két nagyon nehéz mérkőzésen jutott tovább a Dinamo Batumi ellenében, de többet nem szeretnék róluk beszélni. Azzal nem foglalkoznék, hogy melyik együttes kerete mennyibe kerül, egy másik ország bajnokcsapatával játszunk, nekik is megvannak az erősségeik, amikre fel kell készülnünk. Akkor lennék elégedett az első meccs után, ha minden olyan taktikai utasítást viszontlátnék a pályán, amit azt edzéseken megbeszéltünk.”

Botka Endre elmondta, nem csak neki jelent plusz motivációt, hogy a Slovan lesz az ellenfél.

"Mindenki látta a harminc évvel ezelőtti eseményeket, a magyar ember nagyon nehezen felejt, tisztában vagyunk vele, hogy plusz erőket kell mozgósítanunk, mindenki oda fogja tenni magát. Ahogy megnéztük a Dinamo Batumi elleni mérkőzésüket, nem biztos, hogy a jobbik csapat jutott tovább, de ehhez a meccshez ők is másképpen fognak hozzáállni, motiváltabbak lesznek. Azonban nekünk erősebb csapatunk van. Nehéz összehasonlítani a Tobol elleni párharccal, hiszen ott kint, most itthon kezdtünk, ezért az első perctől támadólag kell fellépnünk, s megmutatni nekik, hogy semmi sanszuk ellenünk. Senkitől sincs okunk félni, felkészülünk belőlük is, ahogy mindenkiből, aki az utunkba kerül.” 

A teljes sajtótájékoztató:

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

JÚLIUS 20.
20.00: FERENCVÁROS–Slovan Bratislava (szlovák) 
VISSZAVÁGÓK
JÚLIUS 27.
20.30: Slovan Bratislava (szlovák)–FERENCVÁROS 

FRISSÍTÉS, 19.32: a Slovan sajtótájékoztatójáról ide kattintva lehet olvasni. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC