nb1.hu

Eb2020: újabb jegyeket lehet venni a budapesti meccsekre

Hivatalos bejelentés.

Az európai szövetség (UEFA) újabb belépőket tett elérhetővé a jövő hét pénteken rajtoló labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire, így a budapesti találkozókra is.

 

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint szerdától lehet ismét jegyeket venni az UEFA felületén a kontinensviadalra. A jegyeket ezúttal a jelentkezés sorrendjében értékesíti az UEFA. Pénteken pedig azok a szurkolók kapnak lehetőséget belépők vásárlására, akik idén májusban visszaváltották jegyeiket. Mivel csak korlátozott számban érhetők el a belépők, nem garantált, hogy minden igénylő jegyhez jut.
    

A Puskás Arénában június 15-én 18 órától Portugáliával, 19-én pedig 15 órától Franciaországgal játszik a magyar válogatott. Június 23-án Budapesten rendezik a címvédő portugál és a világbajnok francia csapat találkozóját 21 órától, majd a csoportkör befejezése után június 27-én egy nyolcaddöntőnek is a Puskás Aréna ad otthont. A budapesti meccsek mellett az Eb más mérkőzéseire is kaphatók lesznek még belépők.

Eb2020: fontos bejelentés a szurkolóknak a Puskás Arénába történő belépésről – NB1.hu


    
Az MLSZ egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a Puskás Arénában a belépéshez az érvényes jegy mellett védettségi igazolványra is szükség van.
    
"Fontos, hogy a plasztikkártyát és a mobil applikáción bemutatott igazolásokat is elfogadják a szervezők, ezek meglétét azonban nem a stadionnál, a közvetlen belépés előtt ellenőrzik. A meccsekre kilátogató szurkolók a találkozókat megelőző nap reggelétől kezdődően három különböző ponton mutathatják be papírjaikat. A védettségi igazolás mellett érvényes személyi igazolványt vagy útlevelet kell felmutatni. Itt karszalagot kapnak, amellyel az adott mérkőzésen részt vehetnek" – mondta az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője, aki kiemelte, mindenki kizárólag a saját karszalagját veheti át.
    
A tájékoztatás szerint a Groupama Arénánál a Sas-szobor mellett, a Városligetben a Dózsa György úton és a Papp László Budapest Sportarénánál lehet hozzájutni a karszalagokhoz, amelyek elengedhetetlenek a belépéshez a Puskás Arénába. Ezek a pontok a mérkőzések előtti napokon 8 órától 20 óráig tartanak nyitva, míg a meccsnapokon 7 órakor nyitnak és a második félidő kezdetekor zárnak. Minden mérkőzésre különböző színű karszalaggal lehet belépni, azaz aki több mérkőzésre is váltott jegyet, annak újra be kell mutatnia a védettségi igazolását.
    
"A legnagyobb sorok várhatóan az Aréna közelében lesznek, javasoljuk mindenkinek a másik két helyszín igénybevételét, lehetőleg már a mérkőzések napja előtt! A meccsek kezdése előtt nagy sor várható!" – fogalmazott Sipos, aki hozzátette, a külföldről érkező szurkolók a repülőtéren is átvehetik a karszalagjaikat. "A kiskorú drukkerek igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében vehetnek részt a találkozókon, nekik nem szükséges a karszalag kiváltása kivéve azon 16-18 évesek számára, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal és kísérő nélkül kívánják megtekinteni az Eb-mérkőzéseket".

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC