nb1.hu

BL: nem okozott meglepetést az FTC a kazah vezetőedző szerint – reakciók

Nem is fáradtak.

Szerda este 20 órától a Groupama Arénában folytatóik az FTC és a kazah Tobol csatája a Bajnokok Ligája selejtezőjében. 

Az első mérkőzésen 0-0 volt a találkozó végeredménye egy amúgy fain hangulatú mérkőzésen, persze az akkori atmoszférát nem lehet összehasonlítani azzal, ami majd a visszavágón lesz…

Az FTC sajtótájékoztatójáról már beszámoltunk, most jöjjön a kazah csapatéról szóló beszámoló:

A vendégek vezetőedzője, Alekszandr Moszkalenko szerint nem volt nagyon fárasztó az együttes repülőútja, amelyen kifejezetten jól érezték magukat a tanítványai.
    
"Az első meccsen a kapuig jól játszottunk, voltak helyzeteink, ezeket kellene kihasználni a visszavágón a továbbjutáshoz. Ha az első 20-30 perc jól sikerülne, akkor lesz esélyünk" – latolgatott a kazah tréner, aki hozzátette a Ferencváros nem okozott meglepetést, mert alaposan kielemezték a játékát.
    
"Hiába az FTC esélyesebb, az a célunk, hogy következő fordulóba jussunk. A döntetlennek köszönhetően erre mindkét gárdának 50 százalék esélye van jelenleg" – jelentette ki határozottan a védő Szerhij Malij.
    
Múlt szerdán a Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott Kosztanajban az FK Tobol vendégeként, a hazai visszavágó szerdán 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában, az M4 Sport élőben közvetíti.
    
A továbbjutóra a szlovák Slovan Bratislava és a georgiai Dinamo Batumi párharcának győztese vár a második fordulóban, míg a másik gárda következő ellenfele – a Konferencia-liga-selejtező második körében – az északmacedón Skupi és a gibraltári Lincoln Red Imps párharcának vesztese lesz.
    
A BL-csoportkörhöz négy párharcot kell nyernie az FTC-nek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC