BL: meglepődött a Fradi edzője, megvan a következő ellenfelük is - reakció

Nem csak a mesterhármas miatt volt különleges.

Forrás:

Az FTC Myrto Uzuni mesterhármasával 3-1-re nyert az FC Prishtina vendégeként a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel jutott tovább.

Peter Stöger, az FTC vezetőedzője így értékelt a lefújás után:

„Nagyon örülök a győzelemnek, nem volt egyszerű dolgunk. Amint azt vártam, az ellenfél sokat kockáztatott, emiatt több helyzetet is kialakított. Ahogy telt az idő, fokozatosan átvettük az irányítást, kontrolláltuk a játékot, ezáltal nekünk több, nekik kevesebb lehetőségük adódott. Egy kicsit meglepett minket az elején az ellenfél letámadása. Több hosszú labdával, mélységi passzal kellett volna operálnunk, a rövid átadásokkal csak lehetőségeket teremtettünk nekik. Egyáltalán nem tartom reálisnak a 6-1-es különbséget, mert a Prishtinának is megvoltak a helyzetei és emiatt a végeredmény nem mutatja feltétlenül objektívan a párharc képét. Ugyanakkor mi voltunk a jobbak, de a következő körben még komolyabban kell vennünk az ellenfelünket, mert sokkal több kell tőlünk, de azt mondhatom, ezt is tesszük majd”.

BL: igaza lett Peter Stögernek - NB1.hu

 

Zekirija Ramadani, a hazaiak mestere a következőket mondta a lefújás után:

„Elégedett vagyok azzal, amit egy olyan erős csapat ellen mutattunk, mint a Ferencváros, de azzal nem hogy három gólt kaptunk. A továbbjutás lehetetlen volt, de egy döntetlen jót tett volna a csapatmorálnak. Ez a vereség nem szabad, hogy elvegye a motivációnkat, tudnunk kell, hogy mi a mi szintünk. Gratulálok a játékosoknak, nem szabad, hogy bántsa őket ez a vereség. Nem tudjuk még, hogy az Európa Konferencia Liga selejtezőben ki lesz az ellenfelünk, de a célunk a továbbjutás lesz!

Nem sokkal a Fradi meccse után után ért véget a Linfield-Zalgiris Vilnius párharc második mérkőzése, amelyen ismét a litvánok nyertek, ezúttal 2-1-re, így összesítésben 5-2-vel, kettős sikerrel kvalifikálták magukat a következő körbe. Így eldőlt, hogy a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjének 2. fordulójában a litván bajnokkal játszik a Fradi. Az első meccset ezúttal is hazai pályán, a Groupama Arénában játsszák július 20-án, kedden 20 órától. A visszavágót egy héttel később, július 27-én rendezik, a találkozó pontos időpontját később jelölik ki.

A tegnapi mérkőzés hőse, Myrto Uzuni elmondta, hogy ez volt az első mesterhármasa a Fradiban, illetve arról is beszélt, miért volt különleges számára a találkozó:

Legfrissebb híreink