nb1.hu

BL: Csercseszov nehézségekről és az időjárásról is beszélt – reakciók

Magabiztosnak tűnik az FTC edzője.

A Ferencváros szerdán a kazah bajnok Tobol otthonában megkezdi a szereplését a BL-selejtezőben. A zöld-fehérek megtartották a meccs előtti sajtótájékoztatót, amelyen Sztanyiszlav Csercseszov mellett Adnan Kovacevic vett részt. Csercseszov elmondta, a felkészülés alatt adódtak nehézségek, ennek ellenére magabiztosnak tűnik az orosz edző, hiszen kijelentette, hogy mindenre felkészültek. 

A fradi.hu így számolt be az eseményről:

"Az FTC férfi futballcsapata július 6-án, szerdán, magyar idő szerint 16.00-tól a kazah bajnok FC Tobol vendégeként kezdi meg idei nemzetközi kupaszereplését az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában. A mérkőzés felvezetéseként kedden vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov és védőnk, Adnan Kovacevic részvételével tartottunk sajtótájékoztatót a kostanayi Központi Stadionban.

– Szerintem megfelelően sikerült felkészülnünk az ellenfélből. Kielemeztük a Tobol játékát, tudjuk, hogy mit kell tennünk a pályán – kezdte a bosnyák hátvéd, aki át is adta a szót a Ferencváros trénerének.

– Kedden érkeztünk meg Kazahsztánba. Hosszú és fárasztó volt az út, de minden a tervek szerint történt – jelentette ki Csercseszov. – Nagyon kényelmes volt a repülőút, ami nem volt rövid, ám ettől függetlenül megfelelően fel vannak készítve a játékosok. Nehéz lenne előre megmondani, hogy mi fog történni szerdán, de mi mindenre készen állunk. Ami a felkészülésünket illeti, hasonló helyzetben voltunk, mint a legtöbb csapat: teljes kerettel csupán három edzőmeccset játszottunk, sokáig több válogatott futballistát is nélkülöznünk kellett. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy maximálisan kihoztuk ebből az időszakból, ami benne volt.

A kazah újságírók az ellenfél erősségeiről, az új játékosok esetleges szerepeltetéséről és a helyi időjárási viszonyokról is kérdezték Sztanyiszlav Csercseszovot.

– Az új játékosok elvégezték a megfelelő munkát a csapattal, szerda estig van időnk arra, hogy eldöntsük, valamelyikük debütálhat-e. Nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen egyetlen együttes sem lesz véletlenül bajnok. Talán némi előnyt jelenthet a Tobol számára, hogy a kazah bajnokság jelenleg is zajlik, ennek ellenére mi is felkészülten várjuk az idény kezdetét – folytatta az edző. – A sajtótájákoztató előtt még nem volt lehetőségem jobban szemügyre venni a gyepszőnyeget, úgy tudom, hosszú ideje nem rendeztek mérkőzést rajta. Kostanayban a megérkezésünk óta sokkal hűvösebb van, mint Budapesten, az otthoni 35 fokos hőség után a szerdai időjárás olyan lesz, mintha tél lenne."

A teljes sajtótájékoztató:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC