Bajnokok Ligája: sorsoltak a Fradinak

 
Az 1. forduló első mérkőzéseit július 9-én és 10-én, a visszavágókat július 16-án és 17-én játsszák. A 2. selejtezőkör párosítását holnap (június 19-én, szerdán) készítik el, akkor derül ki, hogy az FTC–Ludogorec párharc győztese melyik párharc továbbjutójával kerül össze. A főtáblás részvételért a Ferencvárosnak négy ellenfelet kell búcsúztatnia.
 
 
5. párharc: Ludogorets - FTC
4. párharc: Asztana - CFR Cluj
3. párharc: AIK - Ararat-Armenia
2. párharc: Crvena zvezda - Suduva
1. párharc: Shkendija - Nomme Kalju
 
"Komoly európai tapasztalat van a hátuk mögött, hiszen 2013-ban bejutottak az EL legjobb tizenhat csapata közé, illetve az elmúlt öt évben kétszer szerepeltek a BL csoportkörében. A bolgárok már három játékossal erősítették meg keretüket júniusban, Mavis Tchibota és Dan Biton az izraeli élvonalból érkeztek, a PSG-ben nevelkedett Jordan Ikokót pedig a Guingampból szerződtették" - írta az ellenfélről a Fradi honlapja.
 
A továbbjutók a BL-ben, a kiesők az El-ben folytatják. 
 
TOVÁBBI INFÓK A FRADI ELLENFELÉRŐL
 
A Ludogorec Razgrad nyolcszoros bolgár bajnok, 2012 óta megszakítás nélkül aranyérmes. Az együttes a BL 2014/15-ös kiírásában csoportkörös volt, ott 4 pontot szerzett és a Real Madrid, a Basel, valamint a Liverpool mögött negyedik, utolsó lett a B jelű négyesben. A 2016/17-es idényben szintén BL-csoportkörös volt, akkor 3 döntetlennel három pontot szerzett, és a harmadik helyen végzett az Arsenal és a Paris Saint-Germain mögött, a Basel előtt.
 

Sorsoltak a Vidinek, a Lokinak, a Honvédnak és a DAC-nak - NB1.hu

Sorsoltak a Vidinek, a Lokinak, a Honvédnak és a DAC-nak

A Ludogorec Razgrad az elmúlt két kiírásban az Európa-liga csoportkörében szerepelt.
    
Tavaly a Vidi - amely azóta már MOL Fehérvár FC - a BL-selejtező második fordulójában búcsúztatta a bolgár gárdát: az idegenbeli 0-0-s döntetlent követően a felcsúti visszavágón 1-0-ra legyőzte riválisát.
 
BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Nomme Kalju (észt)–Shkëndija (északmacedón)
Suduva Marijampole (litván)–Crvena zvezda (szerb)
Ararat-Armenia (örmény)–AIK (svéd)
Asztana FK (kazah)–CFR Cluj (román)
Ludogorec Razgrad (bolgár)–FERENCVÁROS (magyar)
Partizani Tirana (albán)–Qarabag (azeri)
Slovan Bratislava (szlovák)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Celtic (skót)–FK Sarajevo (bosnyák)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
F91 Dudelange (luxemburgi)–Valletta FC (máltai)
Linfield FC (északír)–Rosenborg (norvég)
Valur Reykjavík (izlandi)–Maribor (szlovén)
Dundalk (ír)–Riga FC (lett)
The New Saints (walesi)–az előselejtező egyetlen továbbjutója
HJK (finn)–HB Tórshavn (feröeri)
BATE (fehérorosz)–Piast Gliwice (lengyel)

Legfrisebb híreink