nb1.hu

Az Eb után távozik a magyar válogatott ellenfelének sikeredzője

Hivatalos bejelentés.

A tavalyról idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság után nem folytatja munkáját a német válogatottnál Joachim Löw szövetségi kapitány.

A német szövetség (DFB) kedden jelentette be: a 61 éves szakember maga kérte, hogy a 2022-es világbajnokság végéig szóló szerződéséből mentsék fel a kontinensviadal után.
    
"Teljes mértékben tudatos döntést hoztam, tele büszkeséggel és hálával, ugyanakkor nagyon motivált vagyok az Eb-szerepléssel kapcsolatban" – jelentette ki a DFB közleményében Löw, aki 2006 óta irányítja kapitányként a Nationalelfet, mellyel 2014-ben világbajnok, 2010-ben pedig vb-bronzérmes lett. A szakvezető 2008-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig a Konföderációs Kupán diadalmaskodott a német együttessel.
    
"Lehetőségem volt csaknem 17 éven keresztül az ország legjobb labdarúgóival együtt dolgozni és segíteni őket a fejlődésükben. Voltak nagy sikereink és fájó vereségeink is, de mindenek felett számtalan csodálatos, varázslatos közös pillanatunk – és itt nem csak a 2014-es brazíliai vb-győzelemre gondolok" – idézte a közlemény Löwöt.
    
A szakembert november 30-án erősítette meg tisztségében a DFB, akkor azt közölték, hogy az Európa-bajnokság végéig biztosan ő irányítja a válogatottat. Löw jövője azután vált kérdésessé, hogy a Nationalelf november 17-én 6-0-ra kikapott a spanyol csapat vendégeként a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. A németek a 2018-as vb-n címvédőként már a csoportjukból sem jutottak tovább.
    
Fritz Keller, a DFB elnöke most azt mondta, nagyon tiszteli a szövetségi kapitányt a döntésének meghozatala miatt.
    
"Ő az egyik legnagyobb edző a labdarúgásban, a német futballban pedig olyan nyomokat hagyott, amilyeneket csak nagyon kevesek" – jelentette ki Keller.
    
Löw eddig rekordot jelentő, 189 mérkőzésen irányította a német válogatottat, és az Eb végéig akár a 200 összecsapásig is eljuthat kapitányként.
    
A német válogatott a nyári Eb-n a világbajnok franciákkal, a címvédő portugálokkal, valamint a társrendező magyarokkal szerepel azonos csoportban.
 

FRISSÍTÉS, 16.18:

Matthäus elmondta,hogy ki lehet az új német szövetségi kapitány – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC