nb1.hu

Kapusedző is érkezett.

AZ NB III NYUGATI CSOPORTJÁBAN 14. HELYEN ÁLLÓ MOL FEHÉRVÁR FC II BEJELENTÉSE:
 
"Mohl Dávid visszatért Székesfehérvárra
 
NB III-as csapatunkban folytatja a rutinos fehérvári hátvéd – A fiatalokhoz új kapusedző is érkezett Szatmári Zoltán személyében. 
 
A fiatalok mellett két rutinosabb új arccal is találkozhattak azok, akik az elmúlt hetekben kilátogattak az NB III-ban szereplő Vidi II edzéseire, vagy mérkőzéseire. 
 
Mohl Dávid 1985. április 22-én született Székesfehérváron. Dávid fiatalon az osztrák Admira Wacker ificsapatába igazolt, bemutatkozott az osztrák élvonalban is, onnan 2005-ben tért vissza a Vidihez, ahol a 2006/2007-es idényben debütált a felnőtt csapatban. 2009 nyaráig 62 élvonalbeli meccsen lépett pályára, kétszer nyert Ligakupát a Vidivel, ekkor viszont "elcseréltük" a Debrecenbe Demjén Gáborért, ahol magyar bajnok és kupagyőztes lett, majd Kecskemétre igazolt, ahol 2011-ben ismét Magyar Kupát nyert, a döntőben épp a Vidi ellen nyert a KTE 3-2-re. A folytatásban szerepelt a PMFC, az Újpest FC, a Haladás és legutóbb az NB II-es Szeged együttesében is. A téli felkészülési időszakban több edzőmeccsen is pályára lépett Szalai Tamás csapatában, tavasszal pedig az NB III-as bajnokságban is a Vidi II-ben szereplő fiatalokat segíti majd játékával és tapasztalatával a 36 esztendős hátvéd.
 
Dávid mellett szintén jelentős NB I-es rutin érkezett a szakmai stábba is a tél folyamán. A Vidi II eddigi kapusedzője, Hegedüs Ferenc ugyanis a télen az NB II-es Csákvár csapatának stábjához csatlakozott, a jövőben ott fogja nevelni a kapusokat. Helyére az MTK, a Siófok és a Vasas korábbi kapusa, Szatmári Zoltán érkezett a Vidi II-höz, ahol elsődlegesen természetesen kapusedzőként számítunk rá, de végszükség esetén, különböző sérülések és betegségek okán akár kapusként is nevezheti Szalai Tamás vezetőedző."

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC