Ekkora emberelőnyt nem kihasználni...
Nógrádi rangadót játszottak vasárnap a Keleti csoportban, Balassagyarmatra utazott a Salgótarján.
Kiegyenlítetten indult a mérkőzés, amire sokan látogattak ki. A vezetést a Balassagyarmat szerezte meg a 31. percben, ám az első félidő még tartogatott meglepetéseket. A szünetig kettő vendégjátékost is kiállított a játékvezetőm majd a szünetben a salgótarjáni vezetőedzőt is. Ennek ellenére az 55. percben egalizált a Tarján, így 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó.
Így értékeltek a meccs után a trénerek:
Nagy Tibor (Balassagyarmat): ,,Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Ennek ellenére az első félidőben sikerült kettős emberelőnybe kerülnünk. Ami nagy probléma, hogy a kreatív labdarúgóim nincsenek. Belementünk egy adok-kapokba, ahelyett, hogy járattuk volna a labdát. Kértem a játékosoktól, hogy vezessék rájuk, próbáljunk kettő az egyeket kialakítani. De egy olyan játékostól kérem ezt, akiről tudom, hogy nem tudja megcsinálni. Most is azt mondom, a legnagyobb baj, hogy az első négy emberem közül egy sincs itt, aki kreatív és tud meglepetést hozni. Ezért ilyen ad hoc mezőnyfölény volt. Ívelgettünk be a szélekről, de azokra sem érkeztünk, és a beadások sem voltak. Az a baj, hogy egy-két ember a félidőben azt hitte, hogy megvan a mérkőzés. Ennek ez a következménye, ez várható volt!"
Rubint Richárd (Salgótarján): ,,Boldog vagyok, hogy megszereztük ezt az egy pontot, de azt is hozzá kell tenni, ha az első félidőben vezetünk három-nullra, senki nem szólhatott volna semmit. Aztán sajnos egy pontrúgásból, a semmiből kaptunk egy fölösleges gólt. Az első félidőben biztosan jobbak voltunk. Aztán, ami történt, az olyan, mint amikor főszerepet akar játszani egy játékvezető, szinte vicc, amit csinált a pályán. Az első piros lap előtt fél percig tartotta a partjelző a zászlót, hogy les van, kiabált is rá, mégsem fordult meg. Aztán született belőle egy fölösleges kiállítás. A másodikra inkább nem mondok semmit. A harmadikra, vagyis az enyémre sem, mert fölösleges. Aztán kijött az, hogy mi egy csapat vagyunk. Lehetett látni a pályán, hogy keményen dolgoztunk. Szereztünk egy gólt pontrúgásból, majd szívvel, akarattal sikerült megszerezni ezt az egy pontot. Gratulálok a csapatnak, mert ez tényleg férfimunka volt! Megyünk tovább! Sajnos megint két-három játékossal kevesebben vagyunk. Nem lesz egyszerű a következő meccsen kiállni, de megpróbálunk minél többet kihozni! Biztos vagyok benne, hogy ez az egy pont sok erőt ad nekünk, mert ez egy férfimunka volt!"
Balassagyarmati VSE-Salgótarjáni BTC 1-1 (1-0)
Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, 700 néző. Vezette: Mencsik L. (Szarvas L., Farkas D.)
Balassagyarmati VSE: Balogh – Molnár, Lami, Benkő-Bíró, Fejes – Szabó N., Király Á. – Kicsi (Katona, 78.), Király O. (Klinger, 61.), Szita – Hamar. Vezetőedző: Nagy Tibor.
Salgótarjáni BTC: Puporka – Boros, Simó A., Szeles, Bocsi – Szabó T. (Nemes, 46.), Hegedűs, Sárközi – Tarlósi M., Gazdag (Fülöp A., 46.), Bata (Bakos, 83.). Vezetőedző: Rubint Richárd.
Sárga lap: Király Á., Szabó N., Kicsi, Király O., Fejes, Lami, ill. Boros, Szeles, Bakos, Tarlósi M.
Piros lap: Bocsi (40.), Sárközi (45.), Rubint (a szünetben-mindhárman Salgótarjáni BTC)
Gól: Szabó N. (31.), ill. Simó A. (55.)