Túl sokan nem voltak a kispadjukon.
A TISZAFÜRED BESZÁMOLÓJA:
,,Mint köztudott, vasárnap 3-1-es vereséget szenvedett csapatunk a Hajdúszoboszló elleni hazai bajnoki mérkőzésen. A találkozót követően vezetőedzőnket kértük meg, hogy értékelje a látottakat.
-Ugyan vereséget szenvedtünk, ennek ellenére bátran kijelentem, büszke vagyok a pályára lépett játékosainkra – kezdte mondandóját Dorcsák Zoltán. – Korábbi sanyarú sorsunk tovább nehezedett, hiszen az egy héttel ezelőtti csapathoz képest Háda Zoltán mellett nem állt rendelkezésünkre a karsérülést szenvedett Szabó Viktor és a meghúzódott Barna Viktor sem. Így pályaedzőnk, Tóth Tibornak az első perctől pályán kellett lennie. És mégis sikerült meleg pillanatokat szereznünk a dobogót ostromló Hajdúszoboszlónak. Különösen a második félidőben, volt izgulni valója a vendégeknek, mikor bátrabbak lettünk és feljebb toltuk a védekezésünket. A szépítő gólunk után nagyon nyomtunk, s szinte minden mindegy alapon futballozva beszorítottuk ellenfelünket, s akár azt is mondhatnám, levegőben lógott az egyenlítésünk. A Szoboszló azonban nem véletlenül áll a táblázat elején, kibírta a nyomást és a hosszabbításban megkontrázta kitámadó csapatunkat és bebiztosította győzelmét.
Csapatunk a hétvégén a tavaszól előrehozott 20. fordulóban a listavezető Kazincbarcikát fogadja."
Az MLSZ Adatbankja szerint csupán négy ember volt a tiszafüredi kispadon és csupán egyetlen cserét hajtott végre a vezetőedző, azt is a kilencvenedik percben.