Szintet léphetnének a futballisták.
A Vác közleménye:
"Elkezdte a felkészülést a Vác FC az NB III Közép-csoportjának tavaszi szezonjára.
A keddi, Vácott megtartott első edzésről többen is hiányoztak a keret tagjai közül. Két játékos, Torda Patrik és Konkoly Leon lázas betegség miatt hagyta ki a tréninget, Nagy Zoltán pedig iskolai elfoglaltság miatt nem volt jelen a gyakorláson.
Fazakas Géza továbbra is gyógyul, ő január 20-án megy a terheléses vizsgálatra, ahol véglegesen zöld utat adhatnak az orvosok pályafutása folytatására.
Több játékosunk iránt érdeklődtek, illetve érdeklődnek NB II-es klubok, de megállapodás senkivel nem született, így távozónk nincs.
A szakmai stáb legalább két játékost szeretne igazolni a téli átigazolási időszakban.
Az első felkészülési mérkőzésünket szombaton 11 órától játsszuk majd a másodosztályú Budaörs ellen, Diósdon."
Csank János együttese a 16. helyen telel az NB III Közép csoportjában.