Kazincbarcika - A lila-fehérek ellen is nyerne csapatával Koleszár György.
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától a bajnok Kazincbarcikai BSC. A kék-sárgák ezúttal a Tiszaújvárost látták vendégül, és egygólos hátrányból fordítva sima győzelmet arattak. A szezonzáróa hétvégén a KBSC Újpesten vendégeskedik, ahol a lila-fehér tartalékcsapat lesz a kazincbarcikaiak ellenfele.
A KBSC a Tiszaújváros elleni sikerrel folytatta többmeccses győzelmi sorozatát, most már az is kijelenthető, hogy utcahosszal előzi majd meg a második helyezettet az utolsófordulót követően. A szezonzárás a fővárosban lesz, vasárnap kora este az Újpest vendégeként lépnek pályára Koleszár György tanítványai.
Négymeccses eltiltás a harmadosztályban – NB3.hu
Sérülést okozott a Pénzügyőr játékosa
Szeretnénk győzelemmel búcsúzni, és méltóképpen lezárni ezt a remek idényt. Ahogy a Jászberény és a Tiszaújváros ellen sem tettük, ezúttal sem fogunk tartalékolni, a bevethetőjátékosok közül a legjobb tizenegy fut majd ki a pályára. Somodi már a tiszaújvárosi mérkőzés előtt jelezte, hogy apróbb sérüléssel küzd, így a kapuban volt változás. Az újpestiek ellen pedig eleve úgy terveztem, hogy Fülöp fog védeni, nagy valószínűséggel vele kezdődik majd a vasárnap a kezdőtizenegy – mondta a klub honlapjának Koleszár György szakmai igazgató.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)